Hívogat a Múzeum, kapuját kitárja…

Augusztus utolsó napjaiban, miközben a költöző madarak az útra, mi pedig a szüretre készülődünk, az iskolakezdés is egyre közelebbről „fenyeget”. Ebből az alkalomból röviden ismertetjük az oktatás és egy múzeum általános összefüggéseit, illetve előhozakodunk saját ötleteinkkel. Bár heti körlevelünk elsődleges címzettjei most az iskolák, remélhetőleg minden kedves feliratkozó új tapasztalatokra tehet majd szert. És közvetítheti…

Soha nincs jó idő, mindig esik az eső…

…mondja a népdal, és – bár éppen az állandó elégedetlenségre figyelmeztet némi iróniával – az elmúlt napokat tekintve teljesen igaza van. Az ültetés óta rendkívül nedves az idő, 150 mm eső hullott le.    A fiatal, fejlődő növények nem igényelnek sok vizet. Nagy igazság, hogy a paprika jobban tűri a szomjúságot, mint a túlöntözést. Az idei…

10 éves a röszkei Paprika Múzeum

Tízévesek lettünk. 2008. április 17-én nyitottuk meg ünnepélyesen a röszkei Paprika Múzeumot. Az azóta eltelt tíz évben több, mint tízezer vendéget fogadtunk Magyarországról, a Kárpát-medencéből, és azon túlról. A Paprika Múzeum létrehozásakor célunk azt volt, hogy emléket állítsunk a szegedi és Szeged környéki, különösen a röszkei és szentmihálytelki paprikás családoknak, akik megteremtették a magyar paprika…

Tavaszi teendők: A magvásárlás és a megfelelő fajták kiválasztása

  Minden paprikatermelő tisztában van vele, hogy a kora tavaszi időszak a magvásárlás és a palántanevelés ideje. Bár március közepére legtöbbször már friss hajtásoktól zöldell a vidék, és a nap sugarai egyre melegebben sütnek, tervezésre és vásárlásra még az idei, fagyos márciusi körülmények is alkalmasak. Mivel pedig a tervezés precizitást igényel, aktuális cikkünkben vegyünk sorra…

Óvodások, iskolások, látogatók, emlékek

Ezen a héten a szavak helyett alapvetően emlékek bemutatásával, képekkel készültem. Mivel 2018. a „Családok Éve” lesz, év elején jólesik visszanézni a korábbi időszak apróbb és nagyobb látogatóira. Bogi például még évekkel ezelőtt járt nálunk, azóta már iskolába jár. Hasonló korú gyerekek,akár teljes óvodáscsoportok is többször felkeresték már a Paprika Múzeumot. A képen látható csapat…

Farsang. Amikor belénk bújik a kisördög.

Vízkereszttől hamvazószerdáig a farsang, az állandó mulatozások, bálok idejét éljük. Míg az időszak kezdete (január 6.) pontosan meghatározható, a hamvazószerda mozgó ünnep, időpontja – azaz a húsvét előtti 40. nap – a húsvét függvényében változik. A nagyjából hathetes időszak alatt elődeink alapvetően ünnepeltek. Az időzítés tökéletes volt, hiszen január és február hónapokban nem szólította őket…

Boldog Új Évet kívánunk!

Kedves Barátaink, Partnereink!

Reméljük, mindenki számára kellemesen teltek az Ünnepek.

Továbbá szeretnénk köszönetet mondani a 2017-ben tapasztalt együttműködésükért. Régi partnereink kitartásáért, az újak bizalmáért, az eredményes szakmai kapcsolatokért, a múzeumlátogatásokért és a megrendelésekért. 

Mindenkinek sikerekben gazdag, Boldog Új Évet kívánunk, és reméljük, 2018-ban újra találkozunk!

Üdvözlettel,

PaprikaMolnár Kft.

Boldog Új Évet kívánunk!

Őszi pillanatok. Mindennapjaink képekben

Ebben a bejegyzésben a címben is említett pillanatok kapnak különös hangsúlyt, a szavak helyett beszéljenek most a képek! Több fotó dokumentálja a Röszkei Paprika Park őszi tevékenységét. A szedés, utóérlelés és feldolgozás kimerítő folyamatait, a múzeumba érkező lelkes érdeklődőket, vagy éppen az árnyékok és fények játékát egy pirosra érett paprikahüvelyen. Kimerevített pillanatok – lapozgatható örökkévalóság.…