A mai bejegyzést önmeghatározásunk és gasztrokultúránk kapcsolatának szentelem. A paprika a magyar identitás szerves része lett. Ha külföldre utazunk, vendéglátóinknak szívesen viszünk paprikát itthonról. Külföldön a mai napig azonosítanak a paprikával bennünket. Paprikafüzéres tanyasi házak, paprikafűző asszonyok képe jelenik meg előttük.
Valószínűleg sokan egyetértenek velem abban, hogy a törött paprika a magyar konyha legreprezentatívabb eleme. Külföldi vendégeink mindig megcsodálják ételeink élénkpiros színét, a paprikával gazdagon fűszerezett ételt pedig határainkon túl „magyaros”-nak nevezik. A fűszer nemzeti ételeink alapvető hozzávalója, nélküle nincs is halászlé, pörkölt, töltött káposzta, hortobágyi húsos palacsinta….és a sort még sokáig folytathatnánk.
A szegedi fűszerpaprika és a magyarság kapcsolata azonban ellentmondásos. A fűszernövény magjai Columbus hajóin érkeztek az Újvilágból Spanyolországba, a paprikát kezdetben dísznövényként használták. Mikor rájöttek, hogy a termése nem mérgező, hanem kiválóan használható húsok fűszerezésére, a paprika szédületes karriert futott be. Számos változata, felhasználási módja alakult ki, a világ minden sarkába eljutott, és az indiai, thai, kínai és a magyar konyha alapvető fűszerévé vált. Magyarországra feltehetően a Balkánon keresztül, török közvetítéssel került. A bors rokonaként ismerték, erre utalnak a törökbors, indiai bors, és (az erdélyi) pogánybors elnevezések. Mint borsot helyettesítő fűszer, a 17. század végétől terjedt el, de kezdetben csak a népi konyha ismerte. Termesztési ismereteit valószínűleg bolgár kertészek hozták be a Bácskába, majd onnan Szegedre.
Az eredetileg idegenből érkezett fűszer az utóbbi századokban annyira hozzánk nőtt, a magyar identitás részévé vált, hogy már el sem tudjuk képzelni nélküle a magyar konyhát és a magyar lelkületet.
Zárásként érdemes részletesen elolvasni a lenti vőfélyverset! A szöveget az Alföldön gyűjtötték, A paprikás behozatalakor alcím pedig arra utal, hogy éppen a fogás asztalra kerülésekor hangzott el, célja pedig az volt, hogy étvágyat csináljon a vendégseregnek. Na meg az is, hogy tudatosítsa: Az igazi magyar ember pirosan-csípősen fogyasztja az ételt, elhatárolva magát például a „cingár németektől”:
A paprikás behozatalakor…
A magyar ember a paprikát kedveli,
Kivált hússal főzve módfelett szereti.
Ez aztán az étel, a magyarnak való,
Cingár németeknek a torkán akadó.
Nincs a paprikásnak a világon párja,
Reá vizet inni minálunk nem járja.
Egyétek, uraim, hogy ne vesszen kárba,
Ne hagyjatok, kérlek, semmit se a tálba!
Tetszett a cikk? Ha szeretne még paprikás és fűszeres témában, heti rendszerességgel cikket olvasni, hírt kapni az ÚJ paprika elkészültéről, iratkozzon fel hírlevelünkre. Feliratkozás után letöltheti Fűszerpaprika Kisokosunkat.
