Törökök és rácok

Korábbi írásainkban felidéztük már a régészeti emlékeket, a honfoglalás kori adatokat, majd Röszke első okleveles említését. A kora újkor időszakát Röszkén is – akárcsak egész Közép-Európában – meghatározta a török hódítás.

Az oszmán hadsereg távozása után Röszke földjének újbóli benépesedését néhány sajátos körülmény formálta: Egyrészt a terület Szegedhez tartozott, használatát a szabad királyi város földbirtokpolitikája irányította. Másrészt határozottan elkülönítendő az utcás települést alkotó úgynevezett kertészség és szegedi határrész igénybevétele.

A kép forrása: www.tortenelem.roszkenet.hu/

A török után elnéptelenedett területek „életre keltése” mindenesetre megfelelt az általános gyakorlatnak: Idegen nemzetiség képviselői (ebben az esetben szerb granicsárok, azaz határőrök) érkeztek Röszke földjére. Az 1728-as szegedi adóösszeírás említi a tipikus rác és bunyevác neveket, például az Adamovics, a Milovan és a Bajality családot, továbbá majorságaikat, zselléreiket is.

A reszkei kertészség

A falu, mely a török dúlás után puszta volt, majd később tanyavilággá alakult, 19. századi formájában – kertészségként – már könnyebben kutatható. A kertészség azt jelenti, hogy a település feudális birtokon jött létre, ott alakult közigazgatási egységgé, lakói pedig egy adott növény termesztésére kötelezték magukat. A legjelentősebbek a dohánytermesztő kertészfalvak voltak.
Juhász Antal tanulmányában arról olvashatunk, hogy – miután a szerb határőrök részben elhagyták a területet – alsóvárosi dohánykertészek költöztek Röszke földjére, az 1730-as években.

A szegedi nagytájon a 18. század közepén indult a dohánytermesztés, elsőként Szentiván, Gyála, Szentmihálytelek és Röszke területén. Utóbbi volt a legnépesebb. Egy évszázaddal később a Reszkei kertészség már 134 házzal és 614 lakossal szerepel a forrásokban.

A kép forrása: www.tortenelem.roszkenet.hu/

A dohánytermesztő létmód pedig ekkoriban kezdett paprikatermesztővé alakulni.

A kép forrása: www.tortenelem.roszkenet.hu/

Még több részlet A szögedi paprika című könyvben!

Szívesen megtudnád, milyen történetek állnak a minőségi termékek mögött? A fűszerpaprika fogyasztása során az őrlemény múltját is megízlelnéd? Webáruházunk kínálata nem létezhetne a Molnár Anita könyvében vázolt folyamatok nélkül. A szögedi paprika című kötetben kontinenseken átívelő kereskedelemről, szántóföldi munkáról, malomipari fejlesztésekről, Szeged múltjáról és a magyar paprika jövőjéről esik szó.

A kiemelt kép forrása: https://galeriasavaria.hu (Neogrády László: Faluvége)
További képek: http://www.tortenelem.roszkenet.hu/

Megújult a Paprikamolnár webáruháza. Több termék, szebb csomagolások, könnyebb kereshetőség: www.paprikawebaruhaz.h

The post Többet Röszkéről III. A legnépesebb kertészség appeared first on PaprikaMolnár.

Alsóváros (régebben: Alszeged) mindig is Szeged azon városrésze volt, melyet magyar nemzetiségű lakosságáról, lakóinak szigorú, katolikus vallásáról és mezőgazdasági tevékenységéről ismertünk. A településrész jól elkülönült a Belvárostól (Palánktól), melynek heterogén népessége inkább üzleti és közigazgatási ügyekkel, szellemi tevékenységgel foglalkozott. A vízimalmairól ismert Felsőváros népe a Tiszán bonyolított közlekedési és szállítási feladatokat, illetve ipari tevékenységet folytatott, a szegényebb Rókus lakossága pedig céhes képzettséget nem igénylő szakmákból (fuvarozás, kukoricatermesztés, sertéshizlalás…stb) tartotta fenn magát.

A városrész falusi környezetet idéző, girbegurba utcái sajnos az 1879-es nagy árvízzel mindörökre eltűntek. Nagy mennyiségben megjelentek viszont a takaros, napsugaras oromzatú parasztházak, melyek ma is Alsóváros – vagy ahogy lakóinak vallási buzgalma miatt nevezték, Jámborváros – utcaképeinek tipikus elemei.

Paprikatermesztésre szinte kizárólag Alsóváros népe specializálta magát, ezért is hívták ezt a településrészt Paprikavárosnak. Érdekes, hogy a Szegedhez közeli paprikás falvakban, például Röszkén és Szentmihálytelkén is azért alakult ki intenzív paprikakultúra, mert Alsóváros gyorsan szaporodó lakossága ezekre a területekre rajzott ki.

Alsóvároson és a környező falvakban a paprikatermesztést egyaránt a dohánykultúra előzte meg. A dohánymonopólium 1851-es bevezetése után ugyanis a termelők átálltak a paprikára, hiszen a növény feldolgozásának technikája, eszközkészlete hasonló volt a dohánytermesztés során megismerthez. Bálint Sándor leírja, hogy a folyamat során használt szavak, kifejezések is a dohánytermesztési múltban gyökereznek.

Bálint Sándor egyébként maga is Alsóváros szülötte, a városrész paprikakultúrájáról, népéletéről, vallási hagyományairól számos tudományos munkája látott napvilágot. Tőle származik a feltevés is, miszerint a paprikával talán az alsóvárosi ferencesek ismertették meg a szegedieket.

A Kisboldogasszony napján indult szedés után az alsóvárosi paprikás gazdák füzéreiket az eresz alá akasztották, hogy az őszi napsugarak utóérleljék a terméseket. A „kipirosodott” szeptemberi-októberi Alsóváros Móricz Zsigmondot is rabul ejtette. Egyik írásában kifejti, hogy Szeged utcái ilyenkor olyan látványosságot jelentenek, amelyre komoly turizmust lehetne alapítani.

Szeged paprikatermesztő múltjához, egyben a jelenkori lehetőségek kiaknázásához kötődik a 2018. október 12. és 14. között tervezett Szegedi PaprikaShow és Chili Weekend. Az esemény számos izgalmas programlehetőséget és kóstolót tartogat.

The post Alsóváros, Jámborváros, Paprikaváros appeared first on PaprikaMolnár.

Magyarországra a növény és a dohányzás divatja a 16. században érkezett. A közvetítők a végvárak spanyol zsoldoskatonái, a törökök, a német és görög kereskedők voltak. A keleti, balkáni kapcsolat tehát ugyanúgy hangsúlyos, mint a paprika esetében.

Míg a paprikát kezdetben gyanakvás övezte, a dohány gyorsan népszerűvé vált, hivatalos elbírálása azonban nem volt éppen kedvező. A 17. század végéig majdnem valamennyi országgyűlés foglalkozott a dohányzás betiltásának kérdésével, elsősorban tűzveszélyes volta miatt. A dohány elkobzása, a súlyos pénzbüntetések azonban hazánkban sem jártak eredménnyel, nem hoztak sikert.  Manapság újra szigorú szabályok korlátozzák a dohányzást, a cigaretta kultusza azonban még a 20. században is virágzott. Elsősorban a felnőtté válás, a férfiasság szimbóluma volt, ezek az elemek a mai kamasz dohányosok köreiben is megfigyelhetők. Érdekesség, hogy egyes erdélyi területeken (például a Mezőségben) a viselet kiegészítőjévé is vált. A fiatal mezőségi férfiak mellényzsebében mindig volt egy doboz cigaretta, még akkor is, ha nem dohányoztak.

A viselet kapcsán mindenképpen meg kell említeni a dohányzacskót is. A dohányzacskó a paraszt és pásztoremberek viseletének kiegészítője, ebben tartották a dohányt, amit pipába tömve szívtak. A dohányzacskó gyakran kos heréjéből készült (kostökzacskó), de előfordult, hogy madarak bőréből alakították ki. Dekorációja, hímzése a magyar népművészet kincsi közé tartozik.

Mielőtt divatcikk lett, a dohánytermesztés több családnak is a mindennapi élet kereteit, a megélhetést jelentette. Így volt ez Röszkén is, ahol a dohány termesztésének ugyanúgy két módja volt, mint a paprikáénak. A magokat vagy szétszórták a földön – ez veszélyesebb volt, megtámadhatta a földi bolha nevű kártevő – vagy melegágyban előnevelték. Kiültetésénél használták az úgynevezett dohánypöcköt, mellyel nagy lyukakat ástak a palánták számára.

A dohány egynyári növény, betakarítására többféleképpen is sor kerülhet. A legrégebbi módszer szerint sarlóval ez egész növényt levágták, majd letörték a leveleit. A nagy amerikai ültetvényeken a leveleket pedig lehúzták a szárról, mindig alulról fölfelé haladva, mert az alsók értek be először. A leveleket az archaikus módszer szerint tűvel átszúrták, cérnára, vagy madzagra fűzték, és így szárították.

The post Dohány és paprika összefüggései – másodszor appeared first on PaprikaMolnár.

A konkrétan Röszkére vonatkozó történeti adatok a következők: A falu első okleveles említése (Rezke formában) 1439-ből való, de a határában előkerült 10. századi régészeti leletek korai megtelepedésről tanúskodnak. 1548-ban 20 adófizetőjét írták össze. A török alatt elnéptelenedett, majd a 18. század elején szerb határőröket telepítettek ide. 1731-ben Szeged város birtokába került. Feketeföldi szántóin az 1730–40-es évektől elterjedt a dohánytermesztés, amelyre haszonbérlőként szerbek és szeged-alsóvárosi zsellérek vállalkoztak. 1750-ben 26, 1766-ban 63 bérlő kertészt írtak össze, tehát a lakosok száma alig 20 év alatt a háromszorosára nőtt.  A 19. század közepére Reszke dohánykertészség 614 lakosú kis faluvá fejlődött, melyet a Tisza menti Bodomrét peremén és a horgosi út mellett települt két házsor alkotott. A dohánymonopólium bevezetése (1851) után a röszkeiek áttértek a paprikatermesztésre, amelyben jól tudták hasznosítani a dohánytermelésben elsajátított tapasztalataikat.

A dohány és a dohányzás őshazájának a kedvező éghajlatú, jó klímaadottságú, sok dohányt termő Közép-Amerika tekinthető. A dohány tehát ugyanúgy közép-amerikai eredetű, mint a paprika. Rendszertanilag a burgonyafélék családjába tartozik, szárított leveleiből készítik a dohánytermékeket, például a szivart, a cigarettát és a rágódohányt is.

Amerika őslakó indiánjai, például a mayák és az aztékok templomainak domborművein megörökítették a pipázás szertartásának egyes mozzanatait. A dohány Amerika felfedezése után világkörüli útra „indult”, már Kolumbusz hajósai behozták Európába, a régészeti leletek tanúsága szerint pedig Kínában is korán meghonosodott. Kolumbusz az Újvilág felfedezése során találkozott először a dohánylevéllel, (ajándékba kapta a bennszülöttektől) s látott először dohányzó indiánokat. Az őslakók az összesodort, száraz dohányleveleket izzó parázson gyújtották meg, s hogy a levelek égését biztosítsák, szájukhoz emelték, megszívták s füstjét orrukon, szájukon kieregették. 

The post Paprika a dohánytermesztés talaján I. appeared first on PaprikaMolnár.