„…nagy kosárba szödte a palántát, olyan gólyafészkösre rakta.”

Tanács Istvánné Nyári Piroska az Olyan sok mindönt mögéltünk című fejezetben, egy interjú formájában foglalta össze régi, szentmihályi emlékeit. A történetek között a paprika palántázása is nagy hangsúlyt kapott:

„Hát én az öregapámat – mert így hívtuk: öregapám, a nagymamámat mög „szülém” – nem nagyon ismertem, mert korán möghalt. A szülém sokáig beteg vót, hát amit tudott, csinált a kertben, palántát nevelt, mög szödött, mög hát akkó még fúrúval űtettünk. A nagy koléba (palántásláda – a szerk.) szödte bele a palántát, azt négy embör tötte fő a lovaskocsira, olyan nehéz vót. Előfordút, hogy gyütt ránk az eső kinn a fődben, az Isten háta mögött. Beletöttük a kolét palántástú a búzába, otthagytunk mindönt, és másnap möntünk folytatni. Itthon mög a szülém, mive a kolé oda vót, nagykosárba szödte a palántát, olyan gólyafészkösre rakta.”

A palántaültetés jelentőségéről

Az idézetből a továbbiakban kiderül, hogy a palántaültetés a falu minden tagjának elfoglaltságot jelentett, még az apró gyerekeknek is.

„- Hát az milyen volt, ilyet még nem hallottam!
– Előbb a nagykosár fenekibe égy csomó palántát összekötött, s azt mindig rakta körül-körül, azt ráfogtuk, hogy gólyafészkes kosár. Beletért annyi, hogy égy egész hold fődbe elég vót.
– Ezt csinálták már Piri néniék kisgyermek koruktól kezdve?
– Jaj Istenöm, hát, azt köllött csinálni! Aki mán olyan nagyobbacska vót, az mán űtetött, a Pista öcsém az mög hányta a palántát (palántahányás: a palánták adogatása az ültető elé – a szerk.). Az Imre vót a legkisebb, hát ugyé az még kicsi vót, nem tudott mit csináni.
– Hallottam, hogy az iskolából elengedték egy-két hétre a gyerekeket, amikor a palántaültetés időszaka volt.
– Hát persze, löhetött ilyet, akit kikértek, azt elengedték.”

Még több részlet A szögedi paprika című könyvben!

Frissen megjelent kötetünk, Molnár Anita munkája, A szögedi paprika címet viseli, és a fentiekhez hasonló történetek, információk tárháza kíván lenni. Fejezetei a PaprikaMolnár Fűszerpaprika Malom és Múzeum tevékenységét közvetítik: A bennfentes szemszögéből mesélnek a termesztés és feldolgozás módszereiről, változásairól, a paprikás néprajzi örökségről, Szeged paprikás városrészeiről, helytörténetéről. A Múzeum anyagainak bővítéséhez továbbra is kérjük Olvasóink segítségét. A fűszerpaprikához kötődő régi fényképeket, iratokat vagy történeteket mindig szívesen fogadjuk!

Ízelítő a PaprikaMolnár webáruházunk kínálatából:

[products category=”osszes-termek” limit=”3″ orderby=”rand”] 

The post Szentmihályi életutak II. Palántaültetés gólyafészkösre rakott kosárból appeared first on PaprikaMolnár.

Az ültetés ideje

A zsenge paprikapalánták szabadföldbe való kiültetését alapvetően egy – szeszélyes és könyörtelen – tekintély irányította: Az időjárás. Mivel pedig az időjárás viselkedését sem pontosan megjósolni, sem befolyásolni nem lehetett, az ültetők saját és felmenőik megfigyeléseire voltak kénytelenek hagyatkozni.

Ezek közül a legfontosabb az volt, hogy május közepén még gyakran visszatérnek a fagyok, márpedig a mínusz fokok egy olyan kényes növény mint a paprika számára végzetesek lehetnek. Éppen ezért az ültetéssel mindig megvárták a Fagyosszentek három napjának (Május 12; 13. és 14 – Pongrác, Szervác, Bonifác) elmúlását.  

Május második felében már rendszerint elérkezettnek látták az időt, hogy az udvari kolëban nevelt palántákat kiültessék.

Idén mi is majdnem követtük az elődök hagyományát. A PaprikaMolnárnál az ültetés csütörtökön, 14-én kezdődik.

Paprikaültetés a PaprikaMolnárnál!

A munka rendje, résztvevői és eszközei

Ahogy Bálint Sándor leírja, az ültetés volt a fűszerpaprika termelésének egyetlen olyan mozzanata, ahol egy család semmiképpen sem hagyatkozhatott a saját erejére, rá voltak szorulva a szomszédok, barátok segítségére. A gyorsan elvégzendő, nagy erőkifejtéssel járó munkát jól jellemzik az ültetés idején fizetendő rendkívül magas munkabérek. A vízhordóknak 80-100 forint járt, a rakók bére 30-35 forint körül mozgott.

A palánták felszedése az ültetést megelőző napon történt, éjszakára – jól meglocsolva – a szabadban, egy zsákra fektetve hagyták őket. Másnap aztán igyekeztek, hogy a növényeket mielőbb elültethessék. Az ültetésre váró palánta ugyanis „olyan mint a halott: Vinni kő.” A feladatot a paprikatermesztő család és rokonaik, szomszédságuk együtt, kalákában oldották meg. Otthon csak a gyermekek és az öregek maradtak, általában utóbbiak gondoskodtak a hazatérők meleg vacsorájáról.

Az ültetőbottal dolgozó személyt helyenként, utalva munkaeszközére, ugyancsak fúrúnak hívták. Egy nap alatt egy hold földet négy fúrú ültetett be, általában mindegyiküknek két segítsége volt, hogy a gödörbe állított palánta körül a földet behányják. Szükség volt egy mindenesre is, aki rendszerint a sorok kijelölését, az útalást végezte. Amennyiben az idő száraz volt, ekkora földterületre még 3-4 vízhordót is kellett számítani, ők gondoskodtak róla, hogy a növény körül ki ne száradjon a talaj.

Így zajlott az ültetés régen

Ha az ültetés után szerencsésen alakult az időjárás, a palánták gyorsan fejlődésnek indultak. Mivel azonban a paprika rendkívül munkás növény, a továbbiakban is locsolást, kapálást igényelt, hogy szeptemberre szedhetőek legyenek piros termései.

The post A hónap műtárgya(i) a Paprika Múzeumban: Fúrú és öntöző – itt az ültetés ideje! appeared first on PaprikaMolnár.