Az előkészületek komoly szerepe

Ahhoz, hogy az utólagos munkák kicsit könnyebbek legyenek, érdemes volt már a palántázás során megtenni bizonyos előkészületeket. Molnár Anita így ír erről:

„Régen is tudták: A megfelelő talaj-előkészítéssel, fajtaválasztással, hozzáértő gazdálkodással – növényvédelemmel, gyomirtással és tápanyag utánpótlással – csökken az utómunkák költsége, kevesebbet kell kapálni, szebb, gazdagabb termést kapnak.”

A kézi eszközzel végzett mezőgazdasági munkák között a kaszálás mellett egyértelműen a kapálás tartozik a legnehezebbek közé. A „derékszögű”, azaz hajlongva végzett munka a szabad ég alatt történt, komoly fizikai erőnlétet és koncentrációt kívánt.

Kapálás, locsolás, kapálás, locsolás

A palánták vízszükségletének és laza talajának biztosítása elengedhetetlen ahhoz, hogy fejlődni tudjanak. A régi bölcsesség szerint mindig van ok a kapálásra. Ha sokat esik, akkor azért, hogy a gyomok terjedését megakadályozzuk. Ha száraz a föld, akkor pedig azért, hogy egy kicsit porhanyósabbá tegyük.

„A szedésig három-négyszer kapálják a földet: Az első kapálás, amikor még kicsi a palánta, történhet kézi kapával vagy lóekével, manapság kultivátorral. Ahogy nő, bokrosodik a növény, csak kézi kapával vagy kézzel lehet gyomtalanítani, gazolni, talajt lazítani. A gazdának minden palánta számít, régen, ha kapával kivágták a paprikát, azt mondták: Vasférög esett bele.

A talaj természetes nedvessége és a tavaszi esők általában június végéig kitartanak, júliustól azonban, különösen a virágképződés során és az érés kezdetén öntözni szükséges. Régen a kútról hozták a vizet, kézi locsolóval, ma öntözőberendezéseket alkalmaznak.”

Még több részlet A szögedi paprika című könyvben!

Szívesen megtudnád, milyen történetek állnak a minőségi termékek mögött? A fűszerpaprika fogyasztása során az őrlemény múltját is megízlelnéd? Webáruházunk kínálata nem létezhetne a Molnár Anita könyvében vázolt folyamatok nélkül. A szögedi paprika című kötetben kontinenseken átívelő kereskedelemről, szántóföldi munkáról, malomipari fejlesztésekről, Szeged múltjáról és a magyar paprika jövőjéről esik szó.

Megújult a Paprikamolnár webáruháza. Több termék, szebb csomagolások, könnyebb kereshetőség: www.paprikawebaruhaz.hu

The post „Vasférög esött bele.” Kapálás és locsolás nyár elején appeared first on PaprikaMolnár.

Múzeumkert, közösségi tér, Paprikás Könyv

Aki tehát felkeresné kiállításunkat, továbbra is számíthat rá, hogy komplex képet kap legmagyarosabb fűszerünk minden aspektusáról. Különösen ajánljuk a sokoldalú gyerekprogramokat, melyek most, hogy az iskolák bizonyos formában megnyitnak, ismét színes kiegészítői lehetnek az osztályteremben tanultaknak. 

Eddigi szolgáltatásaink mellett azonban újakkal is jelentkezünk, számos friss fejlesztést tervezünk látogatóink élményeinek bővítésére. Új múzeumkertet alakítunk ki, ahol szabadtéri, bográcsos programokra, kellemes baráti együttlétekre is sor kerülhet. 

Nem hanyagoljuk el helytörténeti-néprajzi küldetésünket sem. Megkezdődtek a szegedi fűszerpaprika történetéről tervezett könyvünk előmunkálatai, amihez továbbra is szeretettel várunk fényképeket, anyagokat, személyes történeteket!

Ennek szellemében búvárkodjunk ismét egy kicsit a múltban! Mivel a májusi mindennapokat az ültetés és a szántóföldi munka aktualitása határozza meg, lássunk hogyan történt ez a 20. század első felében Szegeden!

A paprikatermesztés és a szántóföldi munka

Ha a palánták régi, szegedi termelők általi gondozását akarjuk rekonstruálni, megint csak megkerülhetetlenek Bálint Sándor munkái.

Mikor már jól látszott, hogy melyik növények nem erősödtek meg, sor került az ültetés utáni első nagyobb munkára, a fódozásra. A fódozás során pótolták az elszáradt, meg nem fogant palántákat, azaz megfoltozták a hézagos sorokat. A fódozás szerencsétlenebb esztendőkben olyan méreteket öltött, hogy már újrarakásról kellett beszélni.

A hiányok pótlása után körülbelül egy héttel újítás következett, vagyis az első kapálás. Az újítást a Szeged környéki családok a 20. század első felében még nagyrészt kézikapával végezték. Az 1960-as években a paprika útját (hosszában) ekekapával művelték, míg közeit (keresztben) továbbra is kézikapával tartották rendben.

Ha a csendes, áztató esők rendszeresen hullottak, a talaj természetes nedvességtartalma akár június végéig is elegendőnek bizonyult. Júliustól azonban, különösen a virágképződés során és az érés kezdetén, már öntözésre is szükség volt. Régen kútról hordták a vizet, kézi locsolóval öntöztek.

A további nyári munkák között természetesen ismét nagy arányban jelenik meg a kapálás. A paprika munkás növény, sok törődést igényel, rendszeres gondozása „derékszögű”, hajlott háttal végzendő, megerőltető feladat. A második kapáláson, melyre aratás után került sor, a család minden tagja részt vett. A harmadik kapálás havibúcsú táján, azaz augusztus elején történt meg.  

A június táján nyíló fehér virágoknak, és a nyár derekán megjelenő zöld, majd egyre pirosodó terméseknek természetesen gazdáik nagy munkabírása is feltétele volt. Tömörkény István író ezekkel a szavakkal mutatta be Alsóváros népét: „A templom istene után a föld az istene, amelyen hihetetlen szorgalommal termeli a paprikát.”

The post A Paprika Múzeum újra kinyit, a paprikatermesztés folytatódik appeared first on PaprikaMolnár.

Ha felmerül a paprikatermesztés kérdése, leggyakrabban az ültetés és a feldolgozás megerőltető munkafolyamatairól van szó. De mi történik, míg az apró palánta érett, piros paprikahüvelyektől roskadozó növénnyé válik? Milyen munkákkal teltek a tikkadt nyári napok?  

Akár palántázással kerültek a növények a földbe, akár helyrevetett módszerrel (Bálint Sándor néprajzkutató leírása szerint ezt leginkább a röszkeiek kedvelték), az ültetés utáni hetekben a gazda feszült figyelemmel kísérte növényeinek állapotát. Mikor már jól látszott, hogy mely növények erősödtek meg és melyek pusztultak ki, sor került az ültetés utáni első nagyobb munkára, a fódozásra. A fódozás során pótolták az elszáradt, meg nem fogant növényeket, azaz megfoltozták a hézagos sorokat. A fódozás gyakran sajnos olyan méreteket öltött, hogy már újrarakásról kellett beszélni. Száraz esztendőben, eső hiányában ugyanis megesett, hogy igen nagy darab földterület ment veszendőbe.

A hiányok pótlása után körülbelül egy héttel újítás következett, vagyis az első kapálás. Az újítást a Szeged környéki családok a 20. század első felében még nagyrészt kézikapával végezték. Az 1960-as években a paprika útját (hosszában) ekekapával művelték, míg közeit (keresztben) továbbra is kézikapával tartották rendben.

Bálint Sándor a ’60-as években már egyre gyakrabban találkozott a pétizés szokásával. Holdanként 40—50 kg pétisót szórtak szét, egy héten belül azonban esőnek kellett következnie, hogy ez hatásos legyen.

A további nyári munkák között természetesen ismét nagy arányban jelenik meg a kapálás. A paprika munkás növény, sok törődést igényel, rendszeres gondozása „derékszögű” feladat. A második kapáláson, melyre aratás után került sor, a család minden tagja részt vett. A harmadik kapálás havibúcsú táján, azaz augusztus elején történt meg.  

A június táján nyíló fehér virágoknak, és a nyár derekán megjelenő zöld, majd egyre pirosodó terméseknek természetesen elődeink nagy munkabírása is feltétele volt. Tömörkény István író ezekkel a szavakkal mutatta be Alsóváros népét: „A templom istene után a föld az istene, amelyen hihetetlen szorgalommal termeli a paprikát.”

The post Munka a földeken. Egy paprikatermesztő család nyári napjai appeared first on PaprikaMolnár.