Megújult a Paprikamolnár webáruháza. Több termék, szebb csomagolások, könnyebb kereshetőség: www.paprikawebaruhaz.hu

A hasítólányok mint önálló, dolgozó nők

A szegedi paprikaipar mind nagyobb léptékű növekedésével a családi, idényszerű téli munka jellege is megváltozott. Teljes, esztendős üzemmé fejlődött, ahol a családtagok mellett a fogadott munkásoknak is bőségesen jutott feladat – írta Bálint Sándor 1959-ben, A szegedi paprika termesztése című cikkében.

Szeged-Alsóváros fiatal lányai a 19-20. század fordulóján ezért nem is igen gondoltak rá, hogy egyszerű szolgálólánynak álljanak. Sokkal szívesebben lettek hasítólányok, akik még a hideg hónapokban is állandó jövedelemmel rendelkeztek, és képesek voltak összeállítani saját kelengyéjüket.

Hivatásuk szeretete olyan – sikeres munkából és önállóságból fakadó – öntudattal párosult, hogy még a házasságot is halogatták, függetlenségükről ugyanis nem szívesen mondtak le.

A kevésbé csípős fűszer iránti megnövekedett igény nem csak állandó kenyérkeresetet biztosított nekik, de megbecsült helyet is munkaadójuk családjában. A közös, tavaszi ültetések, a téli alkonyok vidám éneklései, az együtt megült ünnepek és a műrokonsági kapcsolatok fűzték szorosra a hasítók és a kikészítők viszonyát.

A paprikaipar virágzását és a már-már polgári jólétet azonban megakasztotta az első világháború. A harcokat követő válságos években a hasítólányok mellett tömegével jelentek meg a hasítóasszonyok: Nekik is szükségük volt a fix keresetre, hiszen a családfőt sokan elvesztették.

 

„Ég a keze alatt a munka.”

A szorgalom érzékeltetésére használt fenti kifejezés a hasítás kontextusában plusz értelmet nyer. Hiszen ez a munka – bár megbecsülendő anyagi biztonságot jelentett – egyáltalán nem volt kellemes.

A hasítólányok és -asszonyok szoros fejkendőt viseltek, hogy megvédjék hajukat a szálló paprikaportól. Nagy, öblös kötényt kötöttek, felszerelésüket pedig egy alacsony szék, egy rosta, némi paprikamadzag, egy tű és egy bicska képviselte. Utóbbi mindig saját tulajdon volt, a többi munkaeszközt a kikészítő biztosította.

Ha egy paprikatermést a hasító egészségesnek ítélt, először a csumáját vágta le, utána a hüvelyt hosszában felhasította, végül kifordította a bőrt. Ezt a bőrt, a magok és az erezet kikapargatása után, tűre szúrták, ha pedig a tű megtelt, felfűzték és koszorúba kötötték.

Az erek és a magok puszta kézzel történő, folyamatos érintése kellemetlen, égő érzést okozott, mely a hasítók életének kegyetlen velejárója volt. A fájdalmat a bőr tejbe való áztatása kissé enyhítette.

A hasítóknak azonban ennél komolyabb egészségkárosító hatásokkal is szembe kellett nézniük. Kováts Ferenc szegedi tüdőspecialista észlelte először, hogy a paprikahasítókat jóval gyakrabban kínozzák tüdőbántalmak, mint más szakmák képviselőit. A bajt nem a csípős vegyületek okozták, hanem a paprikahüvelyeken olykor előforduló zöldpinísz. A penészgombák belélegzése okozta a tüdőkárosodást. A baj orvosolható volt, kezeletlenül azonban komoly következményekkel járt.

Még több részlet A szögedi paprika című könyvben!

Szívesen megtudnád, milyen történetek állnak a minőségi termékek mögött? A fűszerpaprika fogyasztása során az őrlemény múltját is megízlelnéd? Webáruházunk kínálata nem létezhetne a Molnár Anita könyvében vázolt folyamatok nélkül. A szögedi paprika című kötetben kontinenseken átívelő kereskedelemről, szántóföldi munkáról, malomipari fejlesztésekről, Szeged múltjáról és a magyar paprika jövőjéről esik szó.

Megújult a Paprikamolnár webáruháza. Több termék, szebb csomagolások, könnyebb kereshetőség: www.paprikawebaruhaz.hu

The post Régi szegedi mesterségek I. Hasítólányok és -asszonyok appeared first on PaprikaMolnár.

Hétfőn Szegeden különös módon „alakult meg” az első termelési és értékesítési szövetkezet. A háború óta minden közgazdasági szakembernek s minden publicistának mindennapi litániája a termelő szövetkezetek felállítása. Abban az anarchiában, mely a magyar agrártermelés területén van, ez az egyetlen módszer, hogy rendet, irányított gazdálkodást s eladási sikert lehessen elérni. A kormány végre erélyes kézzel nyúlt bele a kérdésbe, s az első pont, ahol meg akarja vetni a lábát, a paprikakereskedés szabályozása. Valóban alkalmasnak látszik erre a kísérletre, mert ennél a cikknél hosszú fejlődés után a művelési terület egységes, és maga a cikk nem túlságosan komplikált.

A paprikatermelés kerete

Egy kiskátét állítok össze az olvasó számára, hogy könnyen meg lehessen érteni, miről van szó.

Magyarországon csak két helyen termelnek nagyban paprikát, Szegeden és Kalocsán.

Szegeden 6313 kat. holdon, 5864 kistermelő, körülbelül 15 000 métermázsa őrölt fűszerpaprikát állít elő. Ez tehát 150 vagon. Mivel az utolsó 16 év átlaga évi 240 vagon, így maga Szeged körülbelül kétharmadát adja az egész mennyiségnek. Kalocsa egyharmadát. Ennek az értéke körülbelül három millió pengő. Az idén rekordtermést várnak, és 4-500 vagonos termésre számítanak. Ez nyolc-tíz millió pengős üzletet jelent. A múlt évi termésből körülbelül 700 000 pengő árát szállították ki külföldre, a többit a belfogyasztás vette fel.

A kistermelő

A paprikát nagyon gondosan művelt, háromszor megszántott földbe, szálanként palántálják. Háromszor megkapálják, háromszor vagy négyszer szedik, a hüvelyeket zsinegre fűzve, nagy füzérekben szárítják, és ebben a formában adják el a kistermelők a szegedi piacon.

Egy hold földön terem átlag 150 füzér paprika. Ennek a piaci ára 300-400 pengő. Ezt terheli 276 pengő költség. Ebben benne van a földbérlet ára 60 pengő, munkadíj 200 pengő s 16 pengő adó.

A kistermelő, ha drágábban adja el, ez az ő külön nyeresége. Nem lehet azt mondani, hogy abnormális bevétel ahhoz az óriási munkához, amit végeznie kell. A család apraja-nagyja tavasztól őszig, s hajnaltól éjszakáig, „látástól vakulásig” be van fogva és le van foglalva a munkával. A termelő a paprikafüzéreket a „kikészítőknek” adja el, mert csak most kezdődik a külön munka, s erre a legtöbb termelő már nem vállalkozik.

A kikészítők

Ez egy nagy külön kaszt a paprikatermelés területén. A kikészítők szegény emberek. Ez évben van 618 kikészítőnek engedélye, de csak körülbelül 200-an dolgoznak állandóan. Egy kikészítőnek 2-300 pengő tőkéje van, míg azt az árult fel nem dolgozza, amit azon vehet, addig új vásárlásba nem bocsátkozik.

A kikészítés abban áll, hogy a paprikahüvelyt felhasítják, a szárat, a magházat, a „csumát” kivetik, ebből a paprikamagot két-három óra hosszáig tapossák az ártézi kutak mellett épített betonmedencében. Szörnyű munka, a lábukat felmarja, éjjel nem tudnak aludni, s a taposók éjjel-nappal sorban állnak a kutaknál, hogy sorra kerülhessenek. A száraz paprikahéjat, amit fűtött helyiségben szárítanak, tűzifa tüze mellett, megtörik, a kimosott és szárított maggal összekeverik, és zsákokban szállítják a malomba. Ezzel a kikészítők munkája véget ér.

A malom

Számos malom van Szegeden és a termelő területeken. Megható a molnárok és molnársegédek képe. Paprika-vörösek, ruhájuk át van itatva paprikaporral. Van olyan paprikafaj, amit csak gázálarccal lehet elkészíteni. A malomban egy járlat naponta 80 kilót őröl, van húsz járlat, így 16 mázsát tudnak naponta előállítani. Az őrölt és kiszitált paprika zsákokba kerül.

A zsákokat a városi vegyészeti hivatal kétszer is leplombálja, s a zsák kilyukasztott falán át vesz belőle mintát, s ennek az alapján állapítja meg a minősítést. Amint a zsák le van plombálva, tovább a malomnak sem szabad hozzányúlnia, megy a kereskedelembe.

A paprikakereskedők

Külön cégek foglalkoznak a belföldi fogyasztással és külön cégek az exporttal. Mindenkinek évtizedes múltja s állandó vevőköre van, amelyet folyton kezel. Az exportőrök óriási munkával kidolgoztak egy külföldi vevőkört, például Amerikában is jelentékeny területet szerveztek a magyar paprikának, ami nem kis dolog az óriási spanyol versenyben. Spanyolország körülbelül 20000 vagon paprikát dob a piacra, míg Magyarország egész exportja nem több 45 vagonnál. A spanyol paprika nagyon veszélyes konkurens, mert nem ínyenc a paprikakérdésben. Tömegárut produkál. És teljesen csípősség nélküli paprikát hoz forgalomba, míg a magyar paprika ínyencségi értéke éppen abban van, hogy különböző csípősségű paprikafajokat állítanak elő.

A magyar paprika dícsérete

A szegediek éppoly büszkék a paprikájukra, mint a tokaji hegyvidék a borára. A szegedi paprika a legnagyobb olajtartalmú, lisztje oly kitűnő, hogy például salakot nem hagy, az ételben tökéletesen oldódik, nyújthatósága olyan, mint az aranyé. A cigarettapapír tizedrész vastagságára el lehet nyújtani, s lapokban is lehet előállítani. Ezek mind minőségi értékek, sajnos éppen ezeket a kvalitásokat csak a magyar fogyasztó tudja méltányolni, a külföldi csupán egy értéknek veszi a spanyol paprikával, sőt gyakran garanciát kívánnak, hogy nem lesz semmi csípős ereje.

Szövetkezet a láthatáron

A szegediek alapjában véve nagyon meg vannak tisztelve, hogy a kormány ennek az öt-nyolcmilliós üzletnek olyan fontosságot tanúsít, hogy kiemeli az összes üzletfajok között. Első kérdésünk éppen az, hogy vajon a kormány a jövőben minden ötmilliós üzletet ki akar-e sajátítani.

A kormány a Hangyát bízta meg a paprikaőrlemények kezelésével. Valóban az érdekeltek felfogása szerint semmi egyebet nem is akar, csak kézben tartani a paprikakereskedelmet. Ezért nem avatkozik bele a termelésbe, sem az eladásba. A kistermelők tovább folytatják munkájukat, ha egyenként egy-egy két pengős részvényt jegyeznek. A kikészítőkkel sem foglalkozik azon túl, hogy minden kikészítőnek 25 részvényt kell befizetnie, 50 pengő értékben. A kereskedelem is végezni fogja a maga munkáját, a Hangya csupán azt teszi, a mai tervek szerint, hogy a paprikamalomból a saját raktáraiba szállíttatja be a paprikát, s onnan adja ki a kereskedőknek a megállapított kontingens szerinti mennyiséget.

A közvélemény nyugtalan

A hétfői alakuló közgyűlésen a legnagyobb mértékben megnyilvánult a hetek óta tartó izgalom.

Eleinte bizakodással várták az eseményeket. Bizakodásra sok okuk volt. „Sok jóval kecsegtetett bennünket” – mondta egy kistermelő tegnapelőtt, kint a mezőn. A bizakodás oka az volt, hogy a kormány részéről kibocsátott hírek szerint a Hangya minden mennyiséget felvesz szabott árakon.

Ebből arra következtettek, hogy úgy lesz a dolog, mint a dohánnyal. Monopólium. A kormány szerve egyszerűen felveszi a termést. Ez megnyugtató lett volna négy év előtt; 1932-ben ugyanis, mikor a paprikát semmi áron sem lehetett eladni, a kistermelők képviselői kérték a kormánytól, hogy csináljon valamit, s mentse meg a termelést. Most viszont nagy rémülettel veszik tudomásul, hogy amikor a paprika a szabad forgalomban váratlanul szép árakat ért el, a limitált árak messze alatta maradnak a piaci forgalmi áraknak.

Nem szabad elfelejteni, hogy itt igen „gyenge kezekről” van szó, akiknek már tíz-húszfilléres árkülönbözet is jelentékeny.

Kisguczi gazda egyszerűen megmondta:

– Kérem, jó vót az a spekula… Most nagy baj van, ha nem lehet lutrizni.

Ellenben a nagykereskedők az utolsó napokban megnyugodtak, egyrészt azért, mert megnyugtatást nyertek, hogy megkapják a maguk kontingensét, s ez nekik kényelmesebb, mint a piaci beszerzés, másrészt azért, mert a spanyol háború miatt jelentékeny amerikai megrendelést kaptak. Az utolsó hetekben naponta egy vagon megrendelés futott be, amire eddig nem volt példa.

Rémhírek

Tagadhatatlan azonban, hogy mint minden háborúban, itt is megjelennek a rémhírterjesztők. Ilyeneket mondanak:Mi lesz, ha túl nagy lesz a termés? Lesz-e a beváltószervnek 8-10 milliója a befektetésre? S ha lesz, honnan lesz?

1. Mi lesz, ha a Hangya nem tudja eladni az egész felvásárolt mennyiséget? Például, ha 200 vagon fölösleg marad, nem fogják-e csökkenteni a jövő évben a termelési területeket? … Erre a mai közgyűlésen a Hangya-elnök nyilatkozott is, hogy ha fölösleges, illetve eladhatatlan mennyiség marad, akkor „megsemmisítik” a maradékot… Ezen a kistermelők mélyen megütődtek. Hogy a híres-neves szegedi paprikát elégessék! Az egyfelől hihetetlen, másfelől Isten ellen való.
2. Mi lesz, ha a kistermelő rájön, hogy mindegy, milyen minőségű paprikát termelnek? Szakemberek biztosra veszik, hogy pár év alatt le fog romlani a minőség. Abbahagyják a szűktermő, régi, nemes fajokat, s majd kövér és nagy hozamú silány paprikára térnek át.
3. Mi lesz, ha a belföldi árat túl magasra emelik, s kevesebbedni fog a fogyasztás? Mert számításuk szerint a beváltási árat a belföldi piacra fogják kivetni, s az exportot ezzel teszik lehetővé. Egész biztos, hogy a szűzdohány mintájára meg fog jelenni a „szűzpaprika”.
4. Mi lesz, ha az adminisztráció oda jut, ahová a „Haditermény” idejében. Mert voltak már olyan idők, amikor be kellett szolgáltatni a paprikát, s akkor is csődöt mondott az egész adminisztráció.

A szövetkezeti elvről

Mindenekfelett arról vitatkoznak a szakemberek, hogy ez az egész Hangya-kísérlet hová számítandó?

A termelők azt állítják, hogy nem termelő szövetkezet. A kiskereskedők, hogy nem értékesítő szövetkezet. Valamennyien megegyeznek abban, hogy itt csupán arról van szó, hogy beleavatkozás történik a termelés és eladás rendjébe, abból a célból, hogy valaki valami hasznot vegyen le a közösség munkájából.

Egy kikészítő szegényasszony ezt így kiáltotta el:

– Nekünk kell ötven pengőket befizetni, hogy abból megvegyék a mi paprikánkat!

– Ne sírjon! – kiáltott rá a társa. – Egy esztendő múlva meglátjuk, mi lösz… Hogy kinek marja ki a szömit a paprika, neki-e vagy nekünk?

Húszezer lélek él itt paprikából. Nem volt szerencsés politika a paprika-rendelet.

Az Est, 1936. aug. 26.

The post „Kérem, jó vót az a spekula”. Paprikaszagú levegőben V. appeared first on PaprikaMolnár.

A szögedi nagytáj paprikásai között Alsóváros és Szentmihálytelek mellett Röszke is hozzájárult a piros arany világhírnevéhez.

A századelőn még dohánytermesztő családi kalákák aránylag gyorsan átálltak a jobb jövedelmet ígérő fűszerpaprika szántóföldi termesztésére. A dohányszárító pajták szinte minden átalakítás nélkül alkalmasak voltak a füzéres paprika szárítására és tárolására.

A több haszon reményében az erős paprika kikészítése a helyi kofák /kupecek/ hasítói, szinte egész éven át, de főleg ősszel és télen, fiatalok 16-20 fős csoportjait foglalkoztató műhelyekké váltak. Itt a kemény, és a szó szoros értelmében is erős, munka mellett szerelmek szövődtek, vidám és szomorú esetek történetek, nemritkán szerelemféltés okozta verekedések is előfordultak. A kikészítők fukarsága és kapzsisága, sokszor fizetésképtelensége volt a konfliktusok eredője.

A hasítók népe a kemény munka mellett dalolt és táncolt. Dalaik munkadalok, sokszor maguk által írt szöveggel. Ismert pásztordalra formálták a következőt is.

„Nincsen annál betyárosabb élet,

Ha egy legény hasítólányt szeret,

Hasítólány eltart a csókjával,

Én meg a lányt piros paprikával.”

A paprika kikészítés régi formáját újabb váltotta fel, de a hasítók népe az új körülmények között sem szakított hagyományvilágával, szokásanyagával.

Így kerülhetett sor 1959-60-ban a, még a termelés gerinchadát jelentő, volt hasítólányok és legények – no meg Tóth Gardi Imre bácsi volt hasítógazda és testvérei – összehívására.

A hír hallatán hetente kétszer is összejöttek a tanácsházán a hívó szóra. Márkiné Makra Ilona tanácselnök, aki maga is hasítólány volt, példamutatóan kötötte fel a kor pettyes fejkendőjét.

Amint azt a fentiek is bizonyítják, a sorok írójának érdeklődése a paprikatermesztés kezdeteitől a paprikások társadalmán át egészen a kapcsolódó folklórkincsig terjedt. A következő bejegyzésben egy újabb darabját mutatom majd be Vastag József hagyatékának.

The post A röszkei paprikások. Vastag József hagyatékából appeared first on PaprikaMolnár.

Az őrlés megjelenése előtt a termelő maga dolgozta fel a termést: füzérbe fűzte, hasította, szárította, törte a paprikát. A feldolgozás fejlődésével, a csípmentes őrlemény iránti igény megjelenésével, a termelés és feldolgozás részben szétvált. A termelők füzérbe fűzték a paprikát és helyben vagy a füzéres piacon a kikészítőnek adták el.

A szegedi füzéres piac egész évben működött: a termelők apránként, ahogy szükségük volt a pénzre, adták el a füzéreket. A vásár a termelő és a kikészítő, más néven paprikakufa, között jött létre, készpénzért vagy hitelre, ilyenkor az eladott őrlemény árából fizette ki a kikészítő a termelőt. Egyes termelők és kikészítők között nemzedékeken át élő kapcsolat volt, de közöttük a közvetítést végezték a füzérkufák is: ezek általában szegény asszonyok voltak, akik nagy helyi ismerettel rendelkeztek. A vásárláshoz előleget kaptak a kikészítőtől, de volt, hogy a gazda hitelezte őket. A paprika szállítására szakosodott fuvaros nem törte, nem keverte össze a vásárolt paprikát: azt vitte a kikészítőnek, amit vett.

A kikészítő szinte mindig asszony volt. A paprikások társadalma úgy épült fel, hogy vállalkozói és kereskedelmi tehetségre egyaránt szüksége volt: hasító lányokat, asszonyokat alkalmazott, felügyelte a munkájukat, fizette őket, szárította a félterméket, magot, azaz őrlésig készítette elő a félterméket. A kikészítő és a hasító közötti kapcsolat nem szigorúan üzleti volt, hanem bizalmon és ragaszkodáson alapult. A paprikakikészítők társadalma az egyik legerősebben polgárosodó rétege volt a szegedi (alsóvárosi) parasztságnak.

A kikészített paprikát a paprikamolnárok őrölték az édös- és erősmalomban. Feladatuk sokrétű volt: kőfaragás, gépkezelés, üzemterv és munkaszervezés. A szegedi paprikamolnárok kísérletező-fejlesztő szándéka, tehetsége messze földre vitte őket: közülük kerültek ki az első főmolnárok Kalocsán, a romániai Érmelléken és Temesvár környékén, és a határon túl, Horgos környékén.

Az őrőttes piacon a kikészítők a helyi lakosságnak és a vásározó kofáknak adták el őrleményeiket. A nagykereskedelem fejlődésével a kikészítő – kereskedő közötti bizalmi kapcsolat eltűnt, a közvetítő, más néven paprikacendzár járta a piacot és alkudott arra az árura, mely a nagykereskedelem révén bejárta az egész világot.

The post A szegedi paprikások társadalma. Kufák és molnárok appeared first on PaprikaMolnár.