Egy korábbi bejegyzésben hivatkoztam már a Szentmihályi életutak című, informatív helytörténeti kiadványra. Most azonban – a különféle „paprikás” életutak között – olvassuk változatlan formában a malomtulajdonos Lábdy Ákos negyedik gyermekének, Máriának (1914-2007) visszaemlékezéseit:

„Apa minden reggel 5-kor gyalog ment ki a városból Szentmihályra, ahol darálót működtetett, ő darált. Ez jóval Trianon előtt volt még. Apa dolgozott csak. Anya délben vitte neki az ebédet, és éjfélkor jöttek haza gyalog. Amikor volt elég pénz, akkor vettek egy házat Szentmihályon. A mai gyógyszertár, ami akkor még természetesen nem volt fölépülve, mögött volt egy kis kert és egy verandás, két szobás parasztház. Amikor több pénzük lett, akkor felépítették a nagy malmot, azaz a mai kultúrházat. Amikor felépült a nagymalom, apa a Ruhr-vidékről hozatta a gépházat. A gyár, amelyik adta a gépet, munkásokat is küldött, hogy beszereljék a berendezést. Azután felépült az iroda, majd később az új ház (a mai Hűvös közi iskolaépület) is, a régi parasztház helyére. Ahol most a gyógyszertár van, az volt az iroda és a bátyám, Pista szobája, a lakóházba néhány lépcső vezetett föl. Fönt is volt konyha és ebédlő, rendes körülmények között ott ettünk, de lenn a szuterénben – pincében – is volt konyha és szoba. Hétköznap, amikor sok munka volt, lenn ettünk. Anya főzött és a nővérem, ételliften lehetett felhúzni az ételt a lenti konyhából a föntibe….

A falusiak a mai Bartók térre vitték a mintát, ott kereskedők voltak, nekik eladták a minta után a paprikát, majd telefonáltak haza a falusiak, hogy elkelt a paprika, lehet vinni kocsival. A paprikapiacon a Jung Jenő élelmiszerboltjából telefonáltak hozzánk. Itthon én voltam az inspekciós, vártam a telefont, hogy ki adta el a paprikát. Nekem általában az irodában (a mai gyógyszertár épülete) volt feladatom, ott segítkeztem. A paprikaellenőrökért mindig úgy kellett bemenni a városba, egyik héten a Szánthó, másikon mi mentünk be értük. Szánthó konkurencia volt, de õ is megélt. A falusi választott, hogy hova megy, szabadkereskedelem volt. De nekünk jobban ment. A Szánthóék nem jöttek soha hozzánk. Nem voltunk jóban, de haragban se. Ott két férfi volt, de úgy gondolom, ott nem lett leszármazott. Alsóvárosra költöztek be. 1930-ban – vagy lehet, hogy utána pár évvel, de akörül – egy angol képviselő jött Röszkére. Mi rendesen benne voltunk az idegenforgalomban a paprika miatt, és akartak mutatni az angol képviselőnek valami látványosságot, ezért elhozták Szentmihálytelekre. Előbb megnézte a malmot, majd a lakást is. Emlékszem, még a száját is eltátotta, és mondott valamit angolul, de mi persze nem értettük, annyira meglepődött, hogy Magyarországon, falun, ráadásul a határ mellett ilyet lát!”

The post Az angol, aki a malmot megjárta, és földbe gyökerezett a lába appeared first on PaprikaMolnár.

Bizonyára sokan emlékeznek Szögi Antalra és családjára, akik a Hűvös közben laktak egykor. Ők is foglalkoztak paprikakikészítéssel. Idős Szögi Antalné mindig azzal biztatta a panaszkodó, fiatal munkásokat, hogy „nézzétek lányok, én is dolgozok, és az enyémet egy csöppet sem csípi!” Mivel a mag mosása több órát is igénybe vett, és sokan várakoztak a kutaknál, nem mindenki került sorra az ősz folyamán – hiába volt a faluban négy helyen medence, azaz a két malomban, a falu közepén és a felső végén– ez a munkálat a télbe is átnyúlt. Azok jártak jobban, akik ezzel még ősszel végezni tudtak, mert sokan a téli mosás alkalmával egy életre szólóan felfáztak, hiszen a medencében végzett munka közben gyakran ruhájuk alját jégcsapok ékesítették. Az őrlés a Lábdy- illetve a Szánthó-malomban történt.

A múlt század első felében a malmok éjjel-nappal működtek, annyi volt a darálnivaló. Lábdy Mária (1914-2007) így emlékezett vissza édesanyjára, Lábdy Ákosnéra, aki férjével üzemeltette a malmot: „Éjjel is ment a malom, anya akkor sem feküdt le, vagy ha igen, ruhástól. A falusiak a főmolnárnak mindig borravalót adtak. Vett is rajta bort, és ittak éjszaka. Anya meglátta, mérges lett, szó nélkül kivágta az üveget az utcára. Mondták is neki, hogy Naccsága, nem tudna inkább aludni?”

A paprika értékesítése az 1930-as, 40-es években minta alapján történt. A paprikaellenőrök még a malomban mintát vettek az őrleményből, és megállapították, hogy első-, másod- vagy harmadrendű, majd leplombálták a fűszert tartalmazó zsákokat. A termelők a mai Bartók térre – az volt egykor a paprikapiac, neve akkoriban Valéria tér, Paprika tér volt – csak a mintát vitték el, ami alapján a kereskedők el tudták dönteni, hogy megveszik-e a paprikát.Ha minta után elkelt, Jung Jenő közeli élelmiszerboltjából telefonáltak haza, azaz a malom irodájába, ahol Lábdy Mária fogadta a hívásokat. Igen, ezen a két helyen már a háború előtt is biztosan volt telefon! A malom gazdasági ügyeit a mai rendőrörs, vagy ha úgy tetszik egykori gyógyszertár épületében intézték, itt várták a telefonhívást, mely szerint ha elkelt a paprika, már indulhatott is a gazda a zsákokkal megrakott lovas kocsival a városba, a paprikapiacra, ahol már fizette is a kereskedő a fáradságos munkával előállított, messze földre készülő, még a legrosszabb ételt is megízesítő, piros, szeretnivaló fűszert, Szentmihály büszkeségét.

Lábdyéknak nemcsak telefonjuk volt, hanem autójuk is, az ún. Magomobil, melyet 1928-ban vásároltak. Nagy szó volt ez akkoriban, sőt szenzáció – főleg amikor nő vezette, azaz az egyik Lábdy lány, Erzsébet – mert csak nekik, és a Textilgyár tulajdonosának volt autója abban az időben Szegeden. Lábdyékat nagyon szerették a faluban, minden lakodalomba meghívták és el is vitték őket lovaskocsival, méghozzá úgy, hogy nem lovak húzták a fogatot, hanem a vendéglátók saját maguk, a malmosék iránti tiszteletük és szeretetük jeléül.

Szánthóék malmát két fiútestvér, Lajos és József működtette. Őket is szerették, de Lábdyék valamiért népszerűbbek voltak, hozzájuk többen jártak, és talán ezért tudtak a mai kultúrház épületében egykor működő, saját maguk építette malmuk mellett még egy épületet – Farkasék darálóját –  megvenni, és munkájukat ezzel is kibővíteni. Ez lett Lábdyék kis malma, ott ma élelmiszerbolt működik. A Lábdy-malmot 1948-ban államosították, az 1910-es évek végén a Ruhr-vidékről hozatott modern gépeit szétverték és ócskavasként eladták.

Amikor már nem működtek a malmok, a Paprikafeldolgozó Vállalat (Paprikabeváltó) vette át a szerepüket. Ez úgy működött, mint egy bank. Szögi Antal így emlékezett vissza: „Otthon volt a padláson a sok zúzott paprika, olyankor vittük a beváltóba, amikor gyorsan kellett egy kis pénz valamire. Egyébként a padláson jól elvolt, nem kért kenyeret, jól meg volt szárítva, és nem penészedett. Olyan sok volt, hogy az előző évi mindig megérte az újat, de semmi baja nem volt”.

A paprikát, ha már a magját szétszórták, össze is kell szedni – tartja a mondás. Napjainkban is teszik ezt sokan, fő munkájukként, vagy másodállásban, fizetésük kiegészítéseként. A munka fáradságos, de egyszerűbb, mert a szárítás gépesített, az őrlés pedig házilag megoldott. Paprikapiac nincs, az jár jól, akinek vannak megszokott vevői. Hamarosan ismét lehet érezni a levegőben az ősz beköszöntét jelző, száradó paprikaillatot, ami Szentmihályt páratlanná teszi a környező települések között.

The post Szentmihály II. A Lábdy- és a Szánthó-malom appeared first on PaprikaMolnár.