A hasítás és Szentmihály

A fent említett hangulati leírásoknak kiváló gyűjteménye Ozsváthné Csegezi Mónika 2003-as könyve, a Sanctus Mychael-től Szeged-Szentmihályig. A paprikás örökségére rendkívül büszke Szeged-Szentmihálynak ebből a műből megismerhetjük a legfontosabb történeti adatait, építészeti emlékeit. Továbbá a munka a mindennapi élet mozzanatait is sorra veszi, régi mihálytelki családok visszaemlékezésein keresztül. Megtudjuk, hogy az ismerősen csengő családnevű (Kónya, Kotogán, Farkas Csamangó) egykori szentmihályiak, és köztük természetesen a hasítók, hogyan strukturálták életüket a paprikatermesztés megkívánta munkafolyamatok szerint.

Ozsváthné Csegezi Mónika leírása szerint a paprika még a lakóház használatát is befolyásolta: „A számtalan >>paprikás<< helyiség kihasználása maximálisra sikerült, olyannyira, hogy a látszat szerint már inkább ezek voltak a ház centrumai a lakószobákkal ellentétben…az ereszaljáról nyíló >>hasító<< volt többnyire az élet középpontja, később még lakodalmak színhelye is. A helyiséget kemence fűtötte, mint a kisebb szobát. (1939-ben) azért akadt zenész is, és ropták a táncot is…az egész zenebona a paprikahasítóban zajlott – úgy feldobogták az erős paprikaport, hogy fulladoztak a mulatozók – de mégis igazi vigasság volt.”

A hasítók munkaszervezete, napirendje, kereseti lehetőségei

Akárcsak a fenti szöveg a mulatságokról, a következő idézet is a munka közösségi jellegét hangsúlyozza: „Elviselhetőbb volt a munkanapok szigorú rendje, ha valamely közös gondolat kapcsolta össze a barátokat. A mezei munkához elégnek bizonyult a család ereje, de ez az önerő már kevés lett volna a paprika kikészítéséhez. Jellemző, hogy….a bérmunkások….a család szűkebb baráti köréhez is tartoztak mindig…Keresztmamáék (Farkas Csamangó Tamásné Kónya Julianna) paprika-kikészítők voltak, s nemcsak a saját paprikájukat készítették ki, hanem bejártak a piacra, ahová Alsótanyáról behozták az emberek a füzéreket kocsikon. Keresztanyám meg a Mariska néni bementek mint paprika-kikészítők, és megvettek száz meg kétszáz füzért, és a hasítólányokkal hasíttatták, s földolgozták őrleménynek. Így voltak ők iparengedéllyel működő paprika-kikészítők.

A kikészítésen tisztes haszon volt. Egy kikészítőnél egyszerre 8-10-12 lány dolgozott attól függően, hogy mikor milyen volt a kereslet a paprika iránt. A lányoknak volt télen-nyáron munkájuk. 60 fillérért hasítottak annak idején egy füzér paprikát, 16 sukk volt egy füzér. Egy nap egy ügyes lány kettő, kettő és fél füzért hasított ki reggel 6-tól este 6-ig. Akkor egy kötényt lehetett 60-70 fillérért venni. Egy pár papucs ára, amit hordtak akkor a lányok, 2 pengő volt; egy napi munkájából vett egy pár papucsot magának.

A hasítás nem volt nehéz munka. Ültek a lányok, ölükben volt egy rosta, amibe a füzérről lehúzták a paprikahüvelyeket. Éles, kis késekkel levágták a csutkát, fölhasították, kiszedték belőle az eret és a magot. A bőrt tűvel fölfűzték, ezek vannak a kereteken.”

The post A hasítók hétköznapjai Szeged-Szentmihályon appeared first on PaprikaMolnár.