A szögedi nagytáj paprikásai között Alsóváros és Szentmihálytelek mellett Röszke is hozzájárult a piros arany világhírnevéhez.

A századelőn még dohánytermesztő családi kalákák aránylag gyorsan átálltak a jobb jövedelmet ígérő fűszerpaprika szántóföldi termesztésére. A dohányszárító pajták szinte minden átalakítás nélkül alkalmasak voltak a füzéres paprika szárítására és tárolására.

A több haszon reményében az erős paprika kikészítése a helyi kofák /kupecek/ hasítói, szinte egész éven át, de főleg ősszel és télen, fiatalok 16-20 fős csoportjait foglalkoztató műhelyekké váltak. Itt a kemény, és a szó szoros értelmében is erős, munka mellett szerelmek szövődtek, vidám és szomorú esetek történetek, nemritkán szerelemféltés okozta verekedések is előfordultak. A kikészítők fukarsága és kapzsisága, sokszor fizetésképtelensége volt a konfliktusok eredője.

A hasítók népe a kemény munka mellett dalolt és táncolt. Dalaik munkadalok, sokszor maguk által írt szöveggel. Ismert pásztordalra formálták a következőt is.

„Nincsen annál betyárosabb élet,

Ha egy legény hasítólányt szeret,

Hasítólány eltart a csókjával,

Én meg a lányt piros paprikával.”

A paprika kikészítés régi formáját újabb váltotta fel, de a hasítók népe az új körülmények között sem szakított hagyományvilágával, szokásanyagával.

Így kerülhetett sor 1959-60-ban a, még a termelés gerinchadát jelentő, volt hasítólányok és legények – no meg Tóth Gardi Imre bácsi volt hasítógazda és testvérei – összehívására.

A hír hallatán hetente kétszer is összejöttek a tanácsházán a hívó szóra. Márkiné Makra Ilona tanácselnök, aki maga is hasítólány volt, példamutatóan kötötte fel a kor pettyes fejkendőjét.

Amint azt a fentiek is bizonyítják, a sorok írójának érdeklődése a paprikatermesztés kezdeteitől a paprikások társadalmán át egészen a kapcsolódó folklórkincsig terjedt. A következő bejegyzésben egy újabb darabját mutatom majd be Vastag József hagyatékának.

The post A röszkei paprikások. Vastag József hagyatékából appeared first on PaprikaMolnár.