A piros, csípős fűszerpaprika – amerikai eredete ellenére – a magyar kultúra szignifikáns eleme, nemzeti identitásunk része. Erre már a legjellemzőbb ételeink (töltött káposzta, pörkölt, halászlé…stb.) is bizonyítékot jelentenek, a fűszer azonban ezenkívül népművészetünkben és népköltészetünkben is erősen jelen van.

Ki ne ismerné például a kalocsai hímzést? A nemzetközi hírű ornamentikában, a fehér alapon tarkálló nagy virágok között az apró, hegyes fűszerpaprikák is megjelennek. A virág- és növénymotívumok többféle öltéstechnikával készültek: A virágokon kitöltő, lapos öltésekkel dolgoztak, míg például a paprikamotívumok szárát száröltésekkel alakították ki. A hímzéseken látható motívumok a falfestés mintáját követve alakultak ki.

Történetét tekintve a kalocsai hímzés fiatalnak tekinthető. A 19. század második felében jelent meg először, ekkor még kizárólag fehér volt. Később kibővült a feketével, majd a kék-fekete és a kék-piros kombinációk váltak népszerűvé. A századfordulóra pedig már az ornamentikát a teljes paletta „színesítette”. A kalocsai hímzés fejlődése szorosan összefügg a kalocsai nyomda 1860-as megalakulásával. Innentől kezdve a lányok és asszonyok nagy mennyiségű kész mintához juthattak, az is hímezhetett, aki nem volt kifejezetten ügyes rajzoló. 1860 előtt még az úgynevezett kalocsai „ütőfával” nyomták elő a motívumokat a vászonra.

Érdekesség, hogy a kalocsai minta, ellentétben népművészetünk más kincseivel, nemhogy nem lett elfeledve, egyre népszerűbbé válik. Gyakran jelenik meg például különböző tárgyakon, melyek nagy része már egyáltalán nem kötődik az egykori paprikatermelők világához.

Ezzel ellentétben „paprikát tartalmazó” népdalokra sajnos már nem akadhatunk az élő néphagyományban. A népköltési gyűjtemények szerencsére mégis megőrizték például a következő, a hasítók hangulatát testközelbe hozó dalt:

Rika, rika, rika, rika, paprika. …

Rika, rika, rika, rika, paprika.

Haragszik a feleségem: Mariska.

Ha haragszik, eladom a paprikát,

Még az éjjel elmulatom az árát.

Feleségem, nem bírsz annyi keresni,

Hogy én aztat el ne tudjam mulatni.

A piacon eladom a paprikát,

Még az éjjel elmulatom az árát.

Zárásként pedig visszautalnék a cikk kezdetére. Az első bekezdésben említett magyar identitást mi sem hangsúlyozza jobban, mint a következő vőfélyvers. Ahogy az alcím is mondja, ezek a sorok „a paprikás behozatalakor” hangzottak el, valószínűleg azért, hogy tájékoztassák a násznépet, mi is történik éppen. Valamint azért, hogy a lelkükre kössék: Az igazi, magyar érzületű vendégek egy kanálnyit sem hagyhatnak a paprikásból. 🙂

A magyar ember a paprikát kedveli, …

Paprikás behozatalakor

A magyar ember a paprikát kedveli,

Kivált hússal főzve módfelett szereti.

Ez aztán az étel, a magyarnak való,

Cingár németeknek a torkán akadó.

Nincs a paprikásnak a világon párja,

Reá vizet inni minálunk nem járja.

Egyétek, uraim, hogy ne vesszen kárba,

Ne hagyjatok, kérlek, semmit se a tálba!

The post „Rika, rika, paprika…” Fűszerpaprika a magyar folklórban appeared first on PaprikaMolnár.