Meg tudjuk csinálni! A cél a 200%-os teljesítmény!

Ha az udvaron megy keresztül az ember, ott is hallja a hangszóróból a Kossuth Rádió hangját. A dal keresztül tör a magas szárítókon is, ahol szikkad a híres szegedi paprika. Az átrakóhoz vezető úton parasztkocsik sorakoznak egymás mögött katonás rendben, a kocsi derekában fűzéres paprika emelkedik a magasba: eladni hozzák. A vállalat átveszi a fűzéres paprikát, — jó pénzt fizet érte — s aztán kezdődik a kikészítés. A paprikát szikkasztják, hasítják, zúzzák, őrlik és csomagolják. A hasítóban csend van, csak a hangszóró felől hallatszik a zene. A nagyteremben a falak körül és középen is asszonyok ülnek. Előttük kosárban még hüvelyesen a híres szegedi paprika. Oldalt két kisláda, az egyikbe a csumát (paprika kocsányát), a másikba a paprikamagot dobják. Hátul, kissé oldalt, még egy láda van, oda dobják a kihasított és megtisztított paprikabőrt.

Kis paprikahasító késsel vágják fel a hüvelyes paprikát. Gyors mozdulattal kirántják az eret (a paprika ereje, rajta a paprika magva), a kés acélja kiélesedik a munkában. Élesebb, mint a beretva.

Kilencven asszony dolgozik itt a hasítóban, — kosarakkal, ládákkal körülvéve. Az asszonyok előtt kötény, a fejükön piros baboskendő. Nem szól senki, csak a kezek járnak. Az ember szeme alig győzi követni a sok fürge kéz mozgását. — Sietni kell, mert közeleg a pártkongresszus ideje és erre még jobb munkával akarunk felkészülni — mondja az egyik hasítónő, akinek a keze talán még gyorsabban jár, mint társaié.

A hasítók között kisegítők járnak-kelnek. Hüvelyes paprikát visznek a hasítókhoz és a kihasított paprikát elhordják. Ők is, mintha gyorsabban dolgoznának most ezekben a napokban, amikor az egész üzem a pártkongresszus tiszteletére magasabb termelési eredményekkel akarja bebizonyítani munkaszeretetét.

A középen levő sorból messzire kitűnik társai közül Fekete Nagy Antalné, nem hanggal, hanem azzal, hogy őnála van a legnagyobb rakás hasított paprika.

— Harmincnyolc éve dolgozom paprikával — mondja. — Ismerem minden munkáját. Jártam ültetni, kapálni, szedni. De legtöbbet hasítani, — Itt születtem és itt is lakom Alsóvároson, a szegedi paprika „főtelephelyén”. Dobóéknak jártam hasítani a felszabadulás előtt.

A hasítóban most nagyon komoly munka folyik. Erre terelődik a beszéd fonala is.

— Vetőmagot válogatunk a termelőknek. Azt a magot, ami nem csiraképes, külön rakjuk.

— De honnan látják meg, hogy melyik a csiraképes és melyik nem az? Mag, mag. Mind egyforma.

— Nem úgy van az — válaszol ismét mosolyogva. — Meglátszik az a hüvelyről is. Amelyik szép, nagyhüvelyű, kéteres, az jó magnak. Arra is vigyázni kell, nehogy penészes legyen, mert az nem jó.

Fekete Nagy Antalné addig is gyorsan dolgozik, amíg beszél. Igyekezni kell a munkával, a 200 százalékos átlagteljesítmény nem jön magától. Pedig a harmadik pártkongresszusig még emelni is akarja teljesítményét.

Vállalatuk egyéni termelőkkel, termelőszövetkezetekkel, állami gazdaságokkal van szerződésben — mondja befejezésül Fekete Nagy Antalné.

A hasítóasszony után mi is megfogalmazunk néhány befejező gondolatot, pontosabban néhány kezdő kérdést: Vajon a sokat emlegetett pártkongresszus tényleg az átlagos teljesítmény sokszorosára ösztönözte egy paprikahasító munkásait? A szegényparaszti családok asszonyai milyen különbséget láttak a „felszabadulás” előtti és utáni hasításban? Önöknek vannak személyes emlékei? Szívesen megalapoznánk velük egy új történetet. 

1954. január 31.

The post Pártkongresszus és hasítás: 1954-es szegedi életkép appeared first on PaprikaMolnár.