A mihályteleki palánták felvevőköre

A Szeged-Szentmihályon hajtatott paprikapalántákra – ahogy a kiadványban is olvashatjuk – rendkívül sok termelő tartott igényt:

„A szentmihálytelekiek termesztették a paprikapalántát a szegedi nagytájnak a Mórahalomtól Csólyospálos-Szatymaz-Bakson át Kiskunhalasig terjedő, homoki tanyáskörzete számára, egészen a jelzett terület villamosításáig. Szentmihályteleki palántából nevelték a paprikát Jánoshalmán és Albertirsán is. Az itteni, kötött talajon az állandó jelleggel nagy kézimunka- és vízigényes palántanevelésnek adottak voltak az ideális föltételei, ugyanis a kicsi beltelkek kertjeiben mindig szem előtt voltak az alagútsátrak. Mindehhez hozzátartozik az az évszázados tapasztalat, amelyet a helybeliek a paprikatermesztésben őseiktől megszereztek, a palántanevelésnek ugyanis csak nagyon kevesen értették a módját.”

Hogy a palánták állapota mennyire meghatározta tulajdonosaik életét, azt a következő interjúrészlet nagyon jól érzékelteti: „Páni félelem élt bennünk, ha a paprikapalántán netán az >>újhitűség<< jelei kezdődtek. Ilyenkor összecsavarodott a levél, mintha kibodorították volna, apró, idétlen termése pedig használhatatlanul korcs volt. És ellene semmit nem tudtak tenni.” (K. L.né, 1975.)

A tömött járműsoroktól a villamosításig

Az idézett fejezet a palánták hatalmas vevőkörétől a villamosítás okozta visszaesésig nyújt még információkat:

„A tavasz kezdetével szinte járműkaravánok – személygépkocsik, utánfutók, oldalkocsis motorkerékpárok és kerékpárok – hada lepte el a szentmihályteleki utakat, amin jöttek az itt nevelt palántákért. A falun belül általában állandósult egy-egy terület vagy család távoli vevőköre, amelyik ugyanahhoz a gazdához járt vissza hosszú időn át palántáért. A kezdetben kereskedelmi kapcsolat több esetben is családivá alakult.

Ez a gyakorlat a homoki tanyavilág villamosításával szűnt meg, amikortól jó odafigyeléssel és a motoros kutak segítségével területenként néhány – mindenütt csak odavándorolt szegedi – gazda maga neveli a palántákat. Ma csupán Csongrádról és Kistelekről vásárolnak szentmihályi palántát, mivel általánosan is csökkent a fűszerpaprika fogyasztása.”

Még több részlet A szögedi paprika című könyvben!

Készülő kötetünk, Molnár Anita munkája, A szögedi paprika címet viseli, és a fentiekhez hasonló történetek, információk tárháza kíván lenni. Fejezetei a PaprikaMolnár Fűszerpaprika Malom és Múzeum tevékenységét közvetítik: Információkat nyújtanak Szeged és a környék helytörténetéről, néprajzi örökségéről, a bennfentes szemszögéből mesélnek a termesztés és feldolgozás módszereiről, változásairól. A szövegek tökéletesítéséhez Olvasóink segítségét is kérjük. A fűszerpaprikához kötődő régi fényképeket, iratokat vagy történeteket mindig szívesen fogadjuk!

Ízelítő a PaprikaMolnár webáruházunk kínálatából:

[products category=”osszes-termek” limit=”3″ orderby=”rand”] 

The post Szentmihályi életképek V. Palánták a szegedi nagytájnak appeared first on PaprikaMolnár.

Érdekesség, hogy Móricz ez alkalommal a Légy jó mindhalálig premierjére érkezett Szegedre, számos budapesti siker után ez volt a mű első vidéki bemutatója. A fejezetnek most azt a részletét közöljük, ami a színházlátogatás utáni reggelen kezdődik.

Hajnal.

Korán ébredő, korán kelő ember vagyok, idegenben még hamarább ébred az ember.

Kisétálok a Tisza-partra, páratlanul gyönyörű kép.

Elmegyek a Tisza mellett a híd felé. A Kultúrpalota előtt, a hídfőnél már óriási szekértábor. Mint az ősidőkben. A tanyai nép behozta a gyümölcsét, termését. Eladók és vásárosok országgyűlése. Nagyon szépek a Szeged vidéki kis szekerek.

Sétálok tovább, s egyszerre csak váratlanul, egy furcsa, meglepő, különös kép: a szent Márk téren találom magamat.

Ennél váratlanabbat egy magyar vidéki városban nem lehet elképzelni.

Ott áll egy hatalmas, téglából s fehér kőből épített templom s előtte nagy, fekete tér. Komor, fekete palota zárja be a másik három oldalról a teret, feketére égetett téglából, a piaca is fekete tégla. Olyan az egész, mintha hatszáz évvel ezelőtt építette volna egy gazdag s hatalmas fekete város, amelynek hajói bejárják a messze Keletet. A templom stílusa is valami olyan. Román elemek, zord oszlopok. Minden oszlop tüntetően más. Az ősi időkben azonban ezek az oszlopok azért voltak mind újak s mások, mert mindeniket egy másik kismester faragta, s nemes verseny volt, hogy ki tud szebbet s különbet alkotni. Most nyilván egy építész tervezte az összest, s csak a kor stiláris utánzása kedviért rajzolt ennyi újat és másat. Nem tudok hozzászólni az építészeti és művészeti részéhez ennek a csodálatos építkezésnek. Remélem, a szakkritikusok meg lesznek vele elégedve, szeretném, ha meg lennének, mert ez az egész oly nagyszabású vállalkozás, hogy ennek csak tökéletesnek szabad lenni. Nem ismerem még az építésznek a nevét sem. A templom főbejáratán balról egy nyomott ajtó felett egy kopasz fej szerénykedik, nyilván az építészé. Ez nem sok jót ígér.

Nemes szándékok mindenfelé. A különös lovagvár folyosóin a legkülönb magyar fejek. Írók, tudósok, művészek. Liszt Ferenc fehér kőben, Arany János parasztfeje bronzban, Vitéz János cserépben, Pázmány Péter merev, főpapi alakja márványban áll.

Kispapok, apácák állnak batyuval egy stílusos ajtó előtt. Felettük Szent Ágoston majolikában tanít együgyüségében megilletődött csoportot

I. Béla óaranyban emeli városi rangra Szegedet.

Katona István kitűnően mintázott tüzes magyar feje; Révai Miklós; Munkácsy fáklyaszerű lobogása, Zágoni Mikes Kelemen, Brassai Sámuel, Szinyei-Merse, Zichy Mihály, Izsó Miklós, Ferenczi István.

Herman Ottó és Lóczy Lajos, Semmelweis Ignác, Bolyai Farkas, Bessenyei György és báró Korányi Frigyes.

Az egyetemi polgárok eltűnődhetnek, mennyi nagyszerű embere van a magyar kultúrának. Minden európai nagyságnak tudunk egy ellen-nagyságot állítani. Miért nem vagyunk hát egyetemlegesen vezető tagja ennek a kultúrának?

Apáczai Csere Jánost egy téglafalból kibontott halálfejjel ábrázolták.

Ez talán a mi ezeréves szimbólumunk?

És így tovább a szédülésig. Mikó Imre, Horváth Mihály, Szalay László s Schedel-Toldy Ferenc, Eötvös, Trefort és Kazinczy. Aztán nyilván a Kőrösi Csoma hindu bálványemléke s végül a Petőfi álomszerűen elnyúlt, nagyfejű, hosszú alakja. S a Jókai feje, ahogy kikukucskál a kőkeretből s mosolyog.

Vajon mennyibe került ez az építkezés?

Ilyet aztán aligha tud mutatni a mai Európa. Legfeljebb Amerika, ahol még mindig utánpótlás folyik, parancsszóra építenek egy-egy annak idejében elmulasztott műemléket a dollárok hatalmával.

Mindenesetre rendkívüli ötlet s rendkívüli energia hozta létre ezt a csodavárat a magyar tudománynak.

Mátyás király negyvenezer diáknak épített egyetemet Budán. Még krónikás állításnak is fantasztikus. Hol volt itt akkor még negyvenezer diák? Ma is sok.

S a rendkívüli méretű templom, gazdag aranyvirágokkal teleírt boltjaival. Mennyi áhítat és mennyi szenvedés nyerhet itt boldog megnyugovást.

Azután elutazom a szegedi vonattal.

Egy úriember ül szemben velem, összeismerkedésünk után Szegedről beszél rémítő dolgokat.

Hogy a városnak hetvenezer holdja van, s túlnyomórészt kisbérlőknek kiadva. És hogy ma tízezer család él kétségbeesve s nyomorban a szegedi tanyavilágban.

Hallgatom, s nem akarok hinni, s nem akarom megjegyezni a szavakat. Ha legközelebb Szegedre jövök, fölkeresem Somogyi Szilveszter urat, a város remek podesztáját, s majd őt kérdezem meg. Ahányszor vele találkoztam, az ő sugárzó arcán mindig az van, hogy a magyar földmíves boldogan éljen, s szeresse munkálni a drága magyar alföldi földeket. És fölkeresem a tanyavilágot is. Harmincéves adósságom, hogy még ma sem ismerem a szegedi alsó tanyák népét…

Nyugat, 1930. okt. 1.

The post Paprikaszagú levegőben. A szegedi Szent Márk tér appeared first on PaprikaMolnár.