Móricz Zsigmond emlékezete

Móricz Zsigmond (1879-1942) író, szerkesztő, újságíró neve magától értetődően ott van a 20. századi magyar irodalmárok legnagyobbjai között. Szépirodalmi munkái közül nem egy máig is kötelező olvasmány, realista prózái akár szociográfiai elemzésként is olvashatók.

A szegényparaszti családból származó Móricz ugyanis saját gyerekkori tapasztalatait formálta novellákká, regényekké. Hiszen igazán hitelesen „…csak azt lehet leírni, ami fáj.” – mondta 1908-ban, egyik legismertebb novellája, a Hét krajcár a Nyugat folyóiratban való megjelenése után.

Bár Móricznak stabil helye van a „nyugatos” irodalmi újítók között, 1933-ban szakított a lappal és a Kelet népe folyóirat, továbbá a népi írók vezéralakja lett. Az életművéből jól ismert figurák – a megrázó sorú Árvácska, a kikapós galamb papné, a politikai korrupcióba nyakig merült rokonok – mind a magyar valóság hús-vér alakjai.

Akárcsak a szegedi paprikások, akik ugyan nem regényhősként jönnek elénk, színes-csípős életkörülményeik azonban ugyanúgy vonzották az író figyelmét.

Móricz és Szeged

„Már a vonatról megszúrja az ember szemét a paprikafüzérek kárminvörös függönye amely csaknem minden ház ereszébe ki van húzva.” – így indul a Móricz szegedi benyomásait összegző Paprikaszagú levegőben című kötet, melynek már szenteltünk egy külön sorozatot.

Az író valószínűleg 1913-ban járt először a Tisza-parti városban, legalábbis ekkor jelentek meg Az Est hasábjain első szegedi riportjai, A szegedi papucs, A szögedi embör és A szegedi dudás. Később ezekből állt össze a Paprikaszagú levegőben is, kiegészülve a röszkei és szentmihálytelki paprikások gondjaival vagy a szegedi kufa alakjával. Utóbbi egyébként létező személy volt, Ágnes néni, aki Bálint Sándorral tartotta a rokonságot és az etnográfus ajánlotta Móricznak mint hasznos ismeretséget.

Bálint Sándor dialektológiai tanácsokkal is ellátta az írót. Móricz az ő-ző, szögedi nyelvjárás kapcsán gyakran kért tőle segítséget. Így sikerült hitelesen megszólaltatni dél-alföldi szereplőit a Rózsa Sándor-regényekben.

A kiemelt kép forrása: Fortepan_115218

Még több részlet A szögedi paprika című könyvben!

Szívesen megtudnád, milyen történetek állnak a minőségi termékek mögött? A fűszerpaprika fogyasztása során az őrlemény múltját is megízlelnéd? Webáruházunk kínálata nem létezhetne a Molnár Anita könyvében vázolt folyamatok nélkül. A szögedi paprika című kötetben kontinenseken átívelő kereskedelemről, szántóföldi munkáról, malomipari fejlesztésekről, Szeged múltjáról és a magyar paprika jövőjéről esik szó.

Megújult a Paprikamolnár webáruháza. Több termék, szebb csomagolások, könnyebb kereshetőség: www.paprikawebaruhaz.hu

The post Paprikás krónikás. 145 éve született Móricz Zsigmond appeared first on PaprikaMolnár.

Móricz Zsigmond, a Paprikaszagú levegőben c. kötet szerzője

Szerette Szegedet: sokat járt itt, s tanúság rá e kis kötet: sokat írt róla. „Debrecenben otthon vagyok, Vásárhelyen nagyon jól éreztem magam, de azt nem tudom, hogy miért nem lakom Szegeden?” – mondta tréfásan.

…

Eddigi tudásunk szerint Móricz először 1913 január közepén járt Szegeden; legalábbis ekkor jelentek meg Az Est hasábjain első szegedi riportjai A szegedi papucs, A szögedi embör és A szegedi dudás címmel. Szakolcai száműzetésében Juhász Gyula figyelt föl rájuk: „most, lámpagyújtás előtt, a magány legszentebb órájában – írja hazaküldött cikkében, a Szeged és Vidéke január 27-i számában – Móricz Zsigmond gazdagon, rusztikusan hímzett szögedi benyomásait olvasgatom egy pesti estilapban. Hogy dobog a szívem, hogy lázul a vérem, a magyar délről Tótországba szakadt bennszülött szegedi…”

…

Amikor 1923-ban itt járt, a Közművelődési Palotában már Móra Ferencet találta. Róla is nekrológban vallott, 1934-ben; szinte rárímelt a Tömörkényről mondottakra: „Elment, és vele eltűnt a magyar irodalomból egy eredeti, sajátlagos, meghatóan őszinte s megilletően ragyogó magyar szín” – írja, s megrajzolta írótársa bensőséges arcképét. Kívülről indult ki: „Olyan szép fehér hajat sose láttam. Olyan fehér volt a haja, mint a tiszta fehér selyem.” „Sose láttam félszivar nélkül. És sose láttam humor nélkül.” „Sose mondott olyat, aminek ne lett volna egy adag keserűség a mélyén.” „Fojtott mosoly, ami mindig ott vibrált a szája csücskében, ha megszólalt, és jó, alföldi, kedves szók közt bujkálva meglepő és jóízű történetet bugyogtatott ki azon a nagyon színes és mégis végtelenül természetes, egyszerű magyar nyelven, amit csak a szögedi ember tud.”

…

„1932 karácsonya előtt két nap, december 16-án és 17-én, ismét itt volt. Megint Vér György írta róla: „Csak nézegette a szegedi várost, csak hallgatta a szegedi embereket. Szegeden pihent az új munkához, és egy sereg új följegyzéssel szombaton visszaindult Pestre…”

…

1936 nyarán Móricz két riportban számol be a szentmihályteleki és röszkei paprikások gondjairól: Szegedi paprika az egyiknek a címe, a másiké, mely könyvecskénk címadó írása lett: Paprikaszagú levegőben. Ebben is emlegeti Rózsa Sándort, látszik, folyton foglalkoztatja a téma, gyűjtögeti az adatokat, érlelődik benne a mondanivaló.

Rózsa Sándor, Móricz több regényének hőse

…

Azután 1940 októberének végén bevette magát a nagyállomással szemben levő akkori Európa Szállóba, s napi tíz órát dolgozva írta, a Rózsa Sándor a lovát ugratja fejezeteit. „Egyedül Ágnis nénit kereste fel, és hozzánk jött ebédre, amikor szívesen eltársalgott velünk, és megbeszélte azokat a kérdéseket is, amelyek írás közben fölmerültek benne, és amelyekre a feleletet tőlünk várta.” – emlékezett vissza Bálint Sándor.

A következő évben megindult a korrektúrák vándorlása Szeged és Leányfalu között: a nyelvjárási alakok helyesbítése végett. A kiadó sürgetése, hogy a mű könyvnapra megjelenhessék, megakadályozta, hogy ezt következetesen végigvigyék: innen van, hogy maradt benne sok ö-zésbeli tévedés. 1913-ban Juhász Gyula ezt írta Móricz szegedi riportjairól: „S micsoda elégtétellel állapítom meg, hogy még ő se tud hibátlanul szögediesen beszélni az írásában.” Mintha a Rózsa Sándor regények keltette későbbi vihart jövendölte volna meg!

Móricz 1941 nyarán kezdett hozzá a második kötethez. Folyton készült Szegedre, de a hajszolt munkatempó nem engedte. Bálint Sándoréknak írott utolsó levelében, 1942. április 27-én is így panaszkodott: „Csak az bánt, hogy még mindig nem tudok elmenni Szegedre. Most nem mozdulhatok ki a könyveim közül, amik toronymagasságban vannak felrakva itt körülöttem. Majd a harmadik kötethez azonban le kell költöznöm Szegedre hosszabb időre, mert azt a szakaszt a helyszínen akarom megírni, maga az esemény is sokkal jobban a helyhez van kötve, mint a mostani kötet, ami az ország dolgát tárgyalja, Rózsa Sándor csak ürügy.”

A trilógia befejezetlen maradt; Móricz többé nem jutott le Szegedre.

Péter László

The post A „paprikaszagú” riportok epilógusa: Móricz és Szeged appeared first on PaprikaMolnár.