A cikket afféle ráhangolódásnak is szánjuk, hiszen most szombaton, szeptember 17-én, Molnár Anita részvételével tartanak hagyományőrző napot Szentmihályon!

Forrás: A Szentmihályi Móricz Zsigmond Művelődési Ház Facebook-oldala

A házi munka mindenkinek munka

Csabai Jánosné Kónya Ilona fejezetéből (Régi idők emlékei gyerekszemmel Szentmihályról) egy szép és nosztalgikus, ám a mainál jóval több kötelességgel telített gyermekkor rajzolódik ki:

„A gyerekeknek muszáj volt kivenni a részüket a házi munkából, amiben tudtunk, segíteni kellett. Amikor még nem volt autónk, hajnalban Apukám kiment a TSZ-be a lófogatért (felszerszámozott ló, és a gumis kerekű kocsi), aztán indult a család ki a >>feketére<< paprikát kapálni. A gyálai határban a feketeföld miatt nevezték így a Holt-Tisza túloldalán elterülő földeket, ahova ma már az igen rossz állapotban lévő Szérűs-kerti átjárón keresztül lehetett átjutni. Délutánra már a kapa vitt engem a fáradtságtól, nem én a kapát.”

Paprikaszedés: Kaláka, fűzés és gyönyörű látvány

A paprikaszedés leírása a fentieknek megfelelő élményekkel és tapasztalatokkal folytatódik. Arról olvashatunk, hogy a nehéz munkában is lehet örömet találni, hogy egy közösség magától értetődően összefoghat a egy közös célért. És hogy a végeredmény még szép is lehet:

„És azok a jó hangulatú paprikaszedések! Szerettem hallgatni, ahogy a felnőttek beszélgettek, viccelődtek munka közben. Kalákában dolgoztak. Akkortájt még összefogtak az emberek, ma te segítesz nekem, holnap én megyek hozzád. Így működött akkor a jól szervezett közös munka, pénz nemigen cserélt gazdát. Később ez is megváltozott, már napszámosokat is kellett fogadni.

A paprikaszedés után lovas fogattal hordta haza apukám a paprikát, ami sokáig nem maradhatott se a zsákban, se a földre kiöntözgetve.

Jöttek a paprikafűző asszonyok. Egy-egy szalmazsákra a földre telepedtek, melléjük kellett öntögetni a paprikát, és ők szépen a >>csumájukon<< átszúrva a hosszú fűzőtűt, erős, egyformára vágott madzagra fűzték fel a paprikát.

A madzag két végét összekötötték, így lehetett felakasztani a füzéreket a ház eresze alá, a tartó rudakra vagy a kertekben erre a célra felállított erős faoszlopokra. Ilyenkor csodaszép látványt nyújtottak a házak és a kertek is.”

Még több részlet A szögedi paprika című könyvben!

Szívesen megtudnád, milyen történetek állnak a minőségi termékek mögött? A fűszerpaprika fogyasztása során az őrlemény múltját is megízlelnéd? Webáruházunk kínálata nem létezhetne a Molnár Anita könyvében vázolt folyamatok nélkül. A szögedi paprika című kötetben kontinenseken átívelő kereskedelemről, szántóföldi munkáról, malomipari fejlesztésekről, Szeged múltjáról és a magyar paprika jövőjéről esik szó.

Megújult a Paprikamolnár webáruháza. Több termék, szebb csomagolások, könnyebb kereshetőség: www.paprikawebaruhaz.hu

The post Szentmihályi életutak II. Paprikaszedés gyerekszemmel appeared first on PaprikaMolnár.

A palántanevelés és a szántóföldi termesztés között minden bizonnyal az ültetés folyamata jelenti az átmenetet. Ez pedig a napokban aktuális feladatot jelent, hiszen a régi paprikatermesztők bölcsessége szerint Fagyosszentek elmúltával lehet hozzáfogni az érzékeny, zsenge növények kiültetéséhez. Pongrác, Szervác és Bonifác napja (azaz május 12; 13; és 14.) után tehát nagy valószínűséggel már nem következik fagy, kiültethetők a palánták. 

A palánta nevelése történhet védettebb, melegházi körülmények között, illetve a helyrevetett módszer szerint is, amikor a paprikák már a szántóföldön csíráznak ki. A régi szegedieknek speciális berendezésük volt erre a célra, az udvaron felállított, úgynevezett kolë. Itt, az egymáshoz merőlegesen illeszkedő deszkaoldalak között, több réteg gondosan meglocsolt homok, föld és trágya között nevelkedtek a palánták. A március táján elvetett magok Fagyosszentekre már kiültethető növényekké fejlődtek.

Az ültetés Bálint Sándor néprajzkutató szerint „a paprika termelésének egyik legkiemelkedőbb mozzanata, mely a régi közösségi élet hagyományaiból, a kölcsönös segítés szelleméből is megőrzött egyet-mást.” Megjegyzi azt is, hogy az ültetés május közepétől egészen június 13-ig (Szent Antal napjáig) elhúzódhatott. Szent Antal alakját a paprikatermelők körében nagy tisztelet övezte, Antal napon tartották a röszkei búcsút is.

Ha a palánta hasi levele – azaz legelőször kisarjadó, legalsó levele – elsárgul és lepörög, akkor a növény már kiültethető. Ha a fiatal paprikák már megfelelő állapotban voltak, az ültetés előtti nap délutánján sor került a palántaszödésre. A munkát kalákában végezték, a rokonok, barátok, szomszédok mind eljöttek segíteni. Szükség is volt a sok segítő kézre, ugyanis a földből kiszedett gyenge növényeket minél előbb el kellett ültetni a földeken. A régi paprikások szemléletes mondása szerint a palánta ugyanis olyan mint a halott: vinni kő.

Mivel sürgős és meghatározó munkáról volt szó, az egész család részt vett benne, kivéve talán a nagyon öregeket és a nagyon fiatalokat. Ha rakodás közben kiderült, hogy nem lesz elég a palánta, valaki hazasietett, és az egész szomszédságot mozgósította, hogy közösen pótolják mielőbb a hiányt. A kaláka szabályainak megfelelően pénzt senki nem várt el a segítségért, csak a visszasegítés kötelezettségét.

Bár az egyre gyorsabban forrósodó májusok és a modern gépek használata sok ősi szabályt idejétmúlttá tettek, az ültetés megfelelő időzítése és a segítség biztosítása mit sem veszítettek jelentőségükből.

The post „…olyan mint a halott: vinni kő.” Az ültetés fortélyai appeared first on PaprikaMolnár.

A szegedi paprikát a 19. század közepéig a családi parasztgazdaságok termesztették és dolgozták fel a maguk eszközeivel. Az ezzel járó feladatokat, egyéb teendőik mellett, elsősorban az asszonyok és gyermekek végezték. Bármilyen kezdetleges eszközöket is használtak, a kényes paprikanövény termesztése, feldolgozása igényes munkára, folyamatos kísérletezésre tanította őket. Ez a kifinomultság teremtette meg a minőségi paprikát. 

A 19. sz. második felében a gépek és új technológiák elterjedésével új termék jelent meg: a paprika őrlemény, melynek feldolgozása túllépte a háziipari kereteket. Az üzemszerű termelés miatt új helyi társadalom, foglalkozási ág és jellegzetesen szegedi mesterségek alakultak ki. A paprikaiparban résztvevők közötti munkamegosztásban szoros egység jött létre, munkájuk értékét a piac határozta meg, és ezt a piacot sokáig csak a minőség irányította. Bármilyen válságot, átszervezést élt is meg a paprika ágazat a 20. században, a paprikás parasztcsaládok ragaszkodása a paprikához máig kitart. Sok termelő már télen a megfelelő magvak megvásárlásán gondolkodik, tavasszal aggódik a fagyok miatt, nyár elején reménykedve figyeli a szépen piruló paprikahüvelyeket.

A termelők feladata a magnak való kiválogatása, a palántanevelés és az ültetés, más néven rakodás megszervezése. Az ültetést a családtagok és szomszédok kalákában végezték. A kaláka önkéntes alapon történő munkaszervezeti rendszert jelentett, ahol a segítség pénzt nem kapott, csupán a visszasegítés kötelezettségét várta el. Mindenkinek – a kora, ereje szerint – megvolt a feladata: útalás, vízhordás, hányás, fúrás. 1 hold földet egy nap alatt négy jó fúró rakott be két hányó segítségével, melyért a fúrót, aki rendszerint fiatal férfi napszámos volt, jól megfizették. A paprikaföldet a család háromszor kapálta, a szödés szeptember elején kezdődött: 10-14 naponta, többször szedték, mindig csak a pirosra érett hüvelyeket.

The post Paprikás társadalom Szegeden és környékén appeared first on PaprikaMolnár.