A Népviselet Napja. Örökség és új hagyomány

A Népviselet Napja 2015 óta létezik. Akkor merült fel először az ötlet, hogy aki még őriz régi viseleti darabokat, bátran vegye fel őket, hadd tarkálljon az utcákon a színpompás forgatag. A kezdeményezést azóta néptánccsoportok, népdalkörök is támogatják, illetve számos múzeumi és pedagógiai program épül rá. A Népviselet Napjának mottója így hangzik: Divatba jön a hagyomány!

Bár hagyományról beszélünk, és „paprikás” viseletek esetén mindenki a színesen hímzett kalocsai ruhákra gondol először, utóbbiaknak nincs különösebben hosszú múltjuk. A kalocsai ornamentika – mely először még kizárólag fehér volt– a 19. század második felében bukkant fel először.

A 20. századra pedig már a fekete, a zöld, a rózsaszín és a sárga is a kalocsai hímzéseket „színesítették”. A kalocsai hímzés fejlődése szorosan összefügg az első kalocsai nyomda 1860-as megalakulásával. Innentől kezdve a lányok és asszonyok nagy mennyiségű kész mintához juthattak, az is hímezhetett, aki nem volt kifejezetten ügyes rajzoló. 1860 előtt még az úgynevezett kalocsai „ütőfával” nyomták elő a motívumokat a vászonra. A hímzések előállítói, a kalocsai szállások asszonyai, gyakran bérmunkában varrtak, úri családok számára.

A kalocsai motívumok között számos virág jelenik meg, például ibolya, tulipán, szegfű, csillagvirág, margaréta, továbbá különböző bogyók és a híres kalocsai piros paprika.

A szegedi papucsnak párja nincs

Ha a Népviselet Napja kapcsán a szegedi viseletről beszélünk, a kalocsai helyzet fordítottja igaz: A hagyományos szegedi öltözetről már 1522-ből ismerünk adatokat, viszont a ruhadarabok hamar elvesztették egyedi jellegzetességeiket, köszönhetően a gyors polgárosodásnak és a török kultúra tartós befolyásának.

Török hagyaték a híres szegedi papucs is. Maga a ‘papucs’ szó is török eredetű, több, mint 500 éves történetét pedig egy dél-alföldi népmonda is őrzi. Eszerint a harcias szegedi menyecskék a „körülöttük legyeskedő” Hóbiárt basát papucsuk sarkával ütötték fejbe.

A papucs az 1879-es nagyárvíz után vált általános, utcai viseletté, ekkorra már az újjáépített város kikövezett utakkal rendelkezett.
A szegedi papucsnak, mint tudjuk, párja nincs. Ez azt jelenti, hogy az eredeti lábbeli forgatós volt, tehát a jobb és a bal lábra készült darab megegyezett. A papucs „szegediségét” alapvetően a minta adja, a piros vászonra hímzett kalászok, nefelejcsek, pipacsok, gyöngyvirágok.

A szegedi papucskészítés ikonikus alakja a népi iparművész Rátkai Sándor volt. A 2011-ben elhunyt papucsos mester már gyerekkorától tanulta a lábbelikészítés csínját-bínját. Munkáját egykori tanítványa, Sallay Tibor, és felesége, Sallay Zsuzsa folytatják.

Még több részlet A szögedi paprika című könyvben!

Szívesen megtudnád, milyen történetek állnak a minőségi termékek mögött? A fűszerpaprika fogyasztása során az őrlemény múltját is megízlelnéd? Webáruházunk kínálata nem létezhetne a Molnár Anita könyvében vázolt folyamatok nélkül. A szögedi paprika című kötetben kontinenseken átívelő kereskedelemről, szántóföldi munkáról, malomipari fejlesztésekről, Szeged múltjáról és a magyar paprika jövőjéről esik szó.

A képek forrása: sokszinuvidek.24.hu

Megújult a Paprikamolnár webáruháza. Több termék, szebb csomagolások, könnyebb kereshetőség: www.paprikawebaruhaz.hu

The post Paprika a pruszlikon. Népviselet Napja, 2024. appeared first on PaprikaMolnár.

Paraszti munkafolyamat, polgári igények. Ez a népművészet?

De vajon évszázados történetre visszatekintő, autentikus népi motívumról beszélhetünk? A kalocsai hímzés első felbukkanása egyáltalán nem az ősidőkbe, csupán a 19. század második felébe nyúlik vissza.

Ekkor – úgy 150 évvel ezelőtt – még kizárólag fehér volt. Később kibővült a feketével, majd a kék-fekete és a kék-piros kombinációk váltak népszerűvé. A 20. századra pedig már a zöld, a rózsaszín és a sárga is a kalocsai hímzéseket „színesítették”. A kalocsai hímzés fejlődése szorosan összefügg az első kalocsai nyomda 1860-as megalakulásával. Innentől kezdve a lányok és asszonyok nagy mennyiségű kész mintához juthattak, az is hímezhetett, aki nem volt kifejezetten ügyes rajzoló. 1860 előtt még az úgynevezett kalocsai „ütőfával” nyomták elő a motívumokat a vászonra.

 A hímzések előállítói, a kalocsai szállások asszonyai, gyakran bérmunkában varrtak. A hímes ruhaneműt pedig előszeretettel vásárolták meg tőlük polgári vagy éppen úri családok.

Az általunk választott kalocsai terítő, és természetesen az ornamentika többi hordozója, többféle öltéstechnikával készült: A virágokon kitöltő, lapos öltésekkel dolgoztak, míg például a paprikák szárát száröltésekkel alakították ki. A motívumok között számos virág jelenik meg, például ibolya, tulipán, szegfű, csillagvirág, margaréta, továbbá különböző bogyók és a híres kalocsai piros paprika

Paprikával hímzett kalocsai terítő. Töretlen népszerűség egykor és ma

A „kiválasztott” kalocsai terítő alapvetően a régi világban is díszítő funkcióval bírt. Ahogy azonban képünkön is látszik, egy vizeskanna száját is óvhatja a szennyeződésektől. Hiszen a víz alapvető szükséglet: A paprikapalántáknak, a növekvő növényeknek, de még a gazdának is. Az éltető víz tisztelete tehát különösen érvényesült, ha díszített terítővel letakarva szállították.

A kalocsai ornamentika, ellentétben népművészetünk más kincseivel, nemhogy nem lett elfeledve, egyre népszerűbbé válik. Érdekes megfigyelni, milyen gyakran jelenik meg különböző tárgyakon, melyek nagy része már egyáltalán nem kötődik az egykori paprikatermelők világához.

Kalocsai minta….mindenhol!

The post A hónap műtárgya a Paprika Múzeumban: Kalocsai terítő appeared first on PaprikaMolnár.

De mik is azok a hungarikumok? A Hungarikumok Gyűjteménye – Magyar Értéktár elnevezésű oldal részletesen leírja, hogy hungarikumként egy, a magyarság csúcsteljesítményét jelölő gyűjtőfogalmat hivatkozunk, amely kiemelésre, megkülönböztetésre méltó értéket jelez. Legjellegzetesebb vonásai között pedig az egyediség, a különlegesség, a minőség és a magyarságra jellemző tulajdonság áll. Újabb hungarikum bejegyzésére egyébként bárki javaslatot tehet, a megfelelő formanyomtatvány kitöltésével indul az alapszintű értéktárba való felvétel folyamata.

A fenti meghatározás természetesen igen tágan értelmezhető. Tudjuk, hogy a hungarikumok között helyet kap például a bajai halászlé, az Aggteleki-karszt barlangjai, de még Puskás Öcsi életműve is, éppen ezért a közötti tájékozódáshoz kategorizációra van szükség.

A pirospaprika „nyomaival” mindjárt az első csoportban (Agrár- és élelmiszergazdaság) bőségesen találkozhatunk. Megjelenik itt a csabai vastag- és a debreceni páros kolbász, a gyulai kolbász, valamint a méltán híres Piros Arany és Erős Pista is. Ezen az impozáns listán a paprika mindig hozzávalóként szerepel, ennek ellenére önmagában is megállja a helyét. A hungarikumok között a kalocsai és a szegedi fűszerpaprika-őrlemény is megtalálható, utóbbi éppen a Röszkei Paprika Parkban készült felvétellel szerepel.

A Turizmus és vendéglátás kategória termékei között is ott piroslik a fűszerpaprika. Nélküle elképzelhetetlen lenne a korábban már említett bajai halászlé, és a karcagi birkapörkölt is, ami ugyancsak a felvonultatott hungarikum-értékek sorát erősíti.

Végül, a paprika anyagi oldala után következzen szellemi jelentősége: A Kulturális örökség csoporton belül azonnal szemünkbe ötlik a kalocsai népművészet impozáns ornamentikája és színvilága.

Összességében tehát jól látható, hogy a fűszerpaprika számos formában megjelenik a hungarikumok gyűjteményében, gasztronómiánknak és szellemi örökségünknek egyaránt sarkalatos pontját képezi.

The post Paprikás hungarikumok. Fűszernövényünk és Magyarország appeared first on PaprikaMolnár.