Egy viszonylag új kezdeményezés folytán április végén a Népviselet Napja hívja fel a figyelmet tradicionális ruhadarabjaink szépségére. Az idei évben éppen ma, 24-én ünnepeljük őket, ezért mi is szeretnénk néhány szót szólni az egykori (paprikával díszített) viseleti darabokról.
A Népviselet Napja. Örökség és új hagyomány
A Népviselet Napja 2015 óta létezik. Akkor merült fel először az ötlet, hogy aki még őriz régi viseleti darabokat, bátran vegye fel őket, hadd tarkálljon az utcákon a színpompás forgatag. A kezdeményezést azóta néptánccsoportok, népdalkörök is támogatják, illetve számos múzeumi és pedagógiai program épül rá. A Népviselet Napjának mottója így hangzik: Divatba jön a hagyomány!
Bár hagyományról beszélünk, és „paprikás” viseletek esetén mindenki a színesen hímzett kalocsai ruhákra gondol először, utóbbiaknak nincs különösebben hosszú múltjuk. A kalocsai ornamentika – mely először még kizárólag fehér volt– a 19. század második felében bukkant fel először.
A 20. századra pedig már a fekete, a zöld, a rózsaszín és a sárga is a kalocsai hímzéseket „színesítették”. A kalocsai hímzés fejlődése szorosan összefügg az első kalocsai nyomda 1860-as megalakulásával. Innentől kezdve a lányok és asszonyok nagy mennyiségű kész mintához juthattak, az is hímezhetett, aki nem volt kifejezetten ügyes rajzoló. 1860 előtt még az úgynevezett kalocsai „ütőfával” nyomták elő a motívumokat a vászonra. A hímzések előállítói, a kalocsai szállások asszonyai, gyakran bérmunkában varrtak, úri családok számára.
A kalocsai motívumok között számos virág jelenik meg, például ibolya, tulipán, szegfű, csillagvirág, margaréta, továbbá különböző bogyók és a híres kalocsai piros paprika.
A szegedi papucsnak párja nincs
Ha a Népviselet Napja kapcsán a szegedi viseletről beszélünk, a kalocsai helyzet fordítottja igaz: A hagyományos szegedi öltözetről már 1522-ből ismerünk adatokat, viszont a ruhadarabok hamar elvesztették egyedi jellegzetességeiket, köszönhetően a gyors polgárosodásnak és a török kultúra tartós befolyásának.
Török hagyaték a híres szegedi papucs is. Maga a ‘papucs’ szó is török eredetű, több, mint 500 éves történetét pedig egy dél-alföldi népmonda is őrzi. Eszerint a harcias szegedi menyecskék a „körülöttük legyeskedő” Hóbiárt basát papucsuk sarkával ütötték fejbe.
A papucs az 1879-es nagyárvíz után vált általános, utcai viseletté, ekkorra már az újjáépített város kikövezett utakkal rendelkezett.
A szegedi papucsnak, mint tudjuk, párja nincs. Ez azt jelenti, hogy az eredeti lábbeli forgatós volt, tehát a jobb és a bal lábra készült darab megegyezett. A papucs „szegediségét” alapvetően a minta adja, a piros vászonra hímzett kalászok, nefelejcsek, pipacsok, gyöngyvirágok.
A szegedi papucskészítés ikonikus alakja a népi iparművész Rátkai Sándor volt. A 2011-ben elhunyt papucsos mester már gyerekkorától tanulta a lábbelikészítés csínját-bínját. Munkáját egykori tanítványa, Sallay Tibor, és felesége, Sallay Zsuzsa folytatják.
Még több részlet A szögedi paprika című könyvben!
Szívesen megtudnád, milyen történetek állnak a minőségi termékek mögött? A fűszerpaprika fogyasztása során az őrlemény múltját is megízlelnéd? Webáruházunk kínálata nem létezhetne a Molnár Anita könyvében vázolt folyamatok nélkül. A szögedi paprika című kötetben kontinenseken átívelő kereskedelemről, szántóföldi munkáról, malomipari fejlesztésekről, Szeged múltjáról és a magyar paprika jövőjéről esik szó.
A képek forrása: sokszinuvidek.24.hu
Megújult a Paprikamolnár webáruháza. Több termék, szebb csomagolások, könnyebb kereshetőség: www.paprikawebaruhaz.hu
Tetszett a cikk? Ha szeretne még paprikás és fűszeres témában, heti rendszerességgel cikket olvasni, hírt kapni az ÚJ paprika elkészültéről, iratkozzon fel hírlevelünkre. Feliratkozás után letöltheti Fűszerpaprika Kisokosunkat.
