A Paprika Múzeum állománya

Szeretnénk ez alkalommal is hangsúlyozni a „múzeumteremtő” Szánthó-hagyaték kivételes értékét. Az iratok – számlák, nyugták, iparigazolványok – olyan pontos képet nyújtanak a mihálytelki paprikamalom 20. század eleji működéséről, amilyet a fennmaradt emlékek nélkül nehezen láthatnánk meg.

A dokumentumokon kívül igyekeztünk a fűszerpaprika feldolgozásának háziipari, majd gépesített eszközkészletét is hűen bemutatni. Az életnagyságú külű remek demonstrációs eszköz is, a hengermalom-alkatrészek pedig a múló időt, a technikai fejlődést szemléltetik.

Amiket még büszkén őrzünk: A 2015-ben összeállított múzeumi leltárjegyzékünk szerint több, mint 200 kiállítási tárgyunk van. A régi paprikásdoboz-együttesünk ipartörténeti értékkel is bír, a paprikatermesztés során igénybe vett használati tárgyaink (furuk, kannák, kerámiaöntözők) pedig a mezei munka érzékeltetésére szolgálnak. A paprika motívumával ékesített dísztárgyaink – terítők, tányérok, festett fadobozok, porcelánfigurák – is jelentős csoportot alkotnak.

Annak, aki többet szeretne tudni a gyűjteményünkről, ajánljuk a hónap műtárgya-sorozatunkat, ahol rendszeresen kiemeltünk egy-egy jelentősebb darabot. És persze a személyes látogatást!

A tárgyakon túl: A szegedi paprika ügyének szellemi képviselete

Ahogy a többi intézmény, úgy a Röszkei Paprika Múzeum sem elégedhet meg kizárólag a tárgyak prezentálásával. A gyűjteményének témájához (a szegedi paprikához!) kötődő ismeretterjesztő-közösségépítő tevékenység is nagy hangsúlyt kell, hogy kapjon.

Erre a legjobb példát most is A szögedi paprika című kötet jelenti, Molnár Anita munkája. A könyv ismét láthatóvá teszi a szegedi paprika csaknem elfeledett legendáját, közös múltunk tiszteletére, közös hagyományaink őrzésére szólít fel.

A kép forrása: Községi Könyvtár Zákányszék, Facebook

A lapokon megfogalmazott ismeretanyag további tevékenységek alapját is jelenti. Molnár Anita előadásai (a legutóbbi a Zákányszéki Községi Könyvtárban zajlott, április 14-én) során az érdeklődők sokat megtudhatnak Szeged és a paprika közös történetéről.

A kép forrása: Községi Könyvtár Zákányszék, Facebook

Külön öröm, hogy termelők is eljöttek, akik maguk is megtapasztalták a paprikatermesztés nehézségeit és sikereit, a Zákányszék mellett megmaradt földeken.

A kép forrása: Községi Könyvtár Zákányszék, Facebook

A következő alkalom Kiskunmajsán zajlik majd, április 19-én, szerdán délután 4 órakor. A szegedi paprika nyomában című előadás itt is fókuszál majd a könyvre és a látogatók személyes emlékeire.

A Múzeumot a fenti tevékenységeken kívül szolgáltatásaiban és felszereltségében is igyekszünk modern „társaihoz” közelíteni. Az új fejlesztések között (melyekről részletesen beszámolunk jövő heti cikkünkben) az audioguide-dal történő tárlatvezetés a legfontosabb, ami biztosítja, hogy vendégeink önállóan is bejárhassák a gyűjteményt.

Még több részlet A szögedi paprika című könyvben!

Szívesen megtudnád, milyen történetek állnak a minőségi termékek mögött? A fűszerpaprika fogyasztása során az őrlemény múltját is megízlelnéd? Webáruházunk kínálata nem létezhetne a Molnár Anita könyvében vázolt folyamatok nélkül. A szögedi paprika című kötetben kontinenseken átívelő kereskedelemről, szántóföldi munkáról, malomipari fejlesztésekről, Szeged múltjáról és a magyar paprika jövőjéről esik szó.

Megújult a Paprikamolnár webáruháza. Több termék, szebb csomagolások, könnyebb kereshetőség: www.paprikawebaruhaz.hu

The post 2008-2023. A 15 éves Paprika Múzeum jelene appeared first on PaprikaMolnár.

Kosárformák és néprajzi hátterük

A PaprikaMolnár Fűszerpaprika Malom és Múzeum gyűjteményében számos, különféle alakú és rendeltetésű, vesszőkosár található. A kosarak anyaga minden esetben frissen vágott, rugalmas vesszők összessége, melyeket például fűzfáról vagy mogyoróbokorról nyestek le.

Az ovális fenekű, hosszanti oldalai között fület viselő garabolyt a 19. században már rendszeresen szállították az Alföldre szlovák háziiparosok. Az eszköz korábbi története bizonytalan, írásos forrásokban először a 17. században jelent meg.

A kaskötésnek és a kosarasmesterségnek az Alföldön alakultak ki igazi központjai, melyeket a 20. század első felében szervezett „tanfolyamok” is segítettek. A kosárfonás sok ember kenyérkereseti lehetősége volt a korábban Szegedhez tartozó Algyőn is. A műhelyekből kikerülő termékek közt megkülönböztethetünk például piaci vagy parasztgarabolyt (egyfülű karkosarat), párszárítót (nagyméretű, kerek, lapos, élesztőszárításra használt alkalmatosságot) és csirkeborítót is.

A szedés és a garaboly

Ahogy Bálint Sándor néprajzkutató írásában is olvashatjuk, a garaboly akár több, mint három alkalommal is előkerülhetett. Függött ez természetesen attól, hogy hány alkalommal szedtek paprikát. A többféle szedés egymásutánisága pedig többféle őrleményt eredményezett, amint azt a néprajzi tanulmány sorai is megerősítik:

„A paprikaszödés, divatosabb szóval paprikaszüret régebben Kisaszszony (szept. 8.) után kezdődött. Manapság már a termelés meggyorsulásával augusztus második felében, Szent István táján hozzáfognak. A piros paprikahüvelyeket, azonkívül a kesely, azaz féligérett hüvelyeket is, amelyek már leszakítva is megpirosodnak, a szedők kézzel, letörik a tőről. A paprikautakat garabollyal a kezükben veszik sorra, és ha leszedik, a paprikát lazán zsákba öntik.

Hazaviszik, kiborítják és az eresz alatt, vagy az udvaron terítik szét. Szikkadnia kell, mert közvetlenül a szedés után nyersesége miatt nem lehet azonnal fűzni, csak egy jó hét múlva. A szedésnél megkülönböztetik az elsőszödést, amikor a legelőször beérett alsó hüvelyeket törik le, továbbá a második-, harmadik- és utolsószödést.

Ez utóbbinál már a högypaprika szedése kerül sorra. Általában, az első szedés a legtöbb, de egyben minőségre is a legjobb. A többi szedések is rendre, mintegy 10—14 nap múlva következnek egymás után, ha a korai dér, fagy ezt meg nem akadályozza. A kis dértől, amely csak a leveleket éri, a hüvely könnyebben pirosodik. A dércsípte paprika különben már csak silányabb őrleményekbe való.”

Szedés 2020-ban. A sok eső miatt a gyökérzet kisméretű.

Az idei termés

The post A hónap műtárgya a Paprika Múzeumban: Garaboly, a szedés egyik kelléke appeared first on PaprikaMolnár.

Szeredai a szegedi paprikát a kalocsai rovására hirdette

Némi előzetes információ: A II. világháború előtti Szeged sikeres paprikakereskedője olyannyira fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy terméke minőségi, hogy elszánt kijelentései sértették a konkurenciát.

A Délmagyarország 1932. november 23-i számában „Felmentették a szegedi paprikát a kalocsai vád alól” címmel közöl egy rövid cikket:

„…Szeredai József szegedi paprikakereskedő a múlt év őszén árjegyzéket bocsájtott ki és a paprikafajták felsorolása után a következő megjegyzést tette: >>Figyelem! Kalocsai paprikát nem tartunk, az valamivel olcsóbb, de silányabb is.<< Emiatt több kalocsai paprikakereskedő, termelő és kikészítő >>szédelgő feldicsérés<< miatt feljelentést tett Szeredai ellen, mert szerintük ez a megjegyzés nem felel meg a valóságnak.

A törvényszék előtt Szeredai azzal védekezett, hogy meggyőződése szerint a tiszta igazat írta. Soha sem hallotta még, hogy a kalocsai paprika egyenrangú volna a szegedivel, sőt mindenütt azt tapasztalta, hogy a szegedi lényegesen jobb annál. Ez a köztudat az egész országban. Tóth Ede fővegyészt is kihallgatta a bíróság, aki azt adta elő, hogy valamikor a két paprika között óriási volt a differencia a szegedi paprika javára. Ma azonban a két paprikát, színre, szagra, ízre, zamatra megkülönböztetni nem lehet. A legjobb paprika a szegedi fajta, de ezt termelik Kalocsán is, — mondotta. A két paprika között árdifferenciák vannak, a szegedi mindig drágább, mint a kalocsai. Obermayer Ernő fővegyész azt mondotta, hogy Szegeden több az elsőrangú paprika, mint Kalocsán, Szegeden több kiváló őrlőmalom van, azonban Kalocsán is tudnak a szegedihez hasonló elsőrangú paprikát előállítani.

A bíróság Szeredai Józsefet az ellene emelt vád alól felmentette és azt mondotta ki ítéletében, hogy a két paprika között különbség nincs, mégis fel kellett menteni a vádlottat, mert nem látta a bíróság beigazoltnak, hogy Szeredai jobb tudomása ellenére használta az inkriminált kifejezéseket.”

Szeredai József levelezőlapjának fejléce

A legjobb szegedi paprikát tartalmazó doboz

Ahogy a csatolt képeken is látjuk, a Szeredai-őrleményt tartalmazó doboz ugyanúgy sugallja a termék világhírét, magas színvonalát, ahogy korábban gyártójának nyilatkozata is tette. A doboz oldalán látható, Európából Amerikába (természetesen szegedi, Szeredai-paprikával) átlépő alak is ezt bizonyítja. A másik ábrázoláson díszelgő hölgy – aki a német felirat szerint a „fűszerek gyöngyét” tartja a kezében – ugyanezt a funkciót hivatott betölteni.

The post Szeredai paprikásdoboza – A hónap műtárgya appeared first on PaprikaMolnár.

Az ültetés ideje

A zsenge paprikapalánták szabadföldbe való kiültetését alapvetően egy – szeszélyes és könyörtelen – tekintély irányította: Az időjárás. Mivel pedig az időjárás viselkedését sem pontosan megjósolni, sem befolyásolni nem lehetett, az ültetők saját és felmenőik megfigyeléseire voltak kénytelenek hagyatkozni.

Ezek közül a legfontosabb az volt, hogy május közepén még gyakran visszatérnek a fagyok, márpedig a mínusz fokok egy olyan kényes növény mint a paprika számára végzetesek lehetnek. Éppen ezért az ültetéssel mindig megvárták a Fagyosszentek három napjának (Május 12; 13. és 14 – Pongrác, Szervác, Bonifác) elmúlását.  

Május második felében már rendszerint elérkezettnek látták az időt, hogy az udvari kolëban nevelt palántákat kiültessék.

Idén mi is majdnem követtük az elődök hagyományát. A PaprikaMolnárnál az ültetés csütörtökön, 14-én kezdődik.

Paprikaültetés a PaprikaMolnárnál!

A munka rendje, résztvevői és eszközei

Ahogy Bálint Sándor leírja, az ültetés volt a fűszerpaprika termelésének egyetlen olyan mozzanata, ahol egy család semmiképpen sem hagyatkozhatott a saját erejére, rá voltak szorulva a szomszédok, barátok segítségére. A gyorsan elvégzendő, nagy erőkifejtéssel járó munkát jól jellemzik az ültetés idején fizetendő rendkívül magas munkabérek. A vízhordóknak 80-100 forint járt, a rakók bére 30-35 forint körül mozgott.

A palánták felszedése az ültetést megelőző napon történt, éjszakára – jól meglocsolva – a szabadban, egy zsákra fektetve hagyták őket. Másnap aztán igyekeztek, hogy a növényeket mielőbb elültethessék. Az ültetésre váró palánta ugyanis „olyan mint a halott: Vinni kő.” A feladatot a paprikatermesztő család és rokonaik, szomszédságuk együtt, kalákában oldották meg. Otthon csak a gyermekek és az öregek maradtak, általában utóbbiak gondoskodtak a hazatérők meleg vacsorájáról.

Az ültetőbottal dolgozó személyt helyenként, utalva munkaeszközére, ugyancsak fúrúnak hívták. Egy nap alatt egy hold földet négy fúrú ültetett be, általában mindegyiküknek két segítsége volt, hogy a gödörbe állított palánta körül a földet behányják. Szükség volt egy mindenesre is, aki rendszerint a sorok kijelölését, az útalást végezte. Amennyiben az idő száraz volt, ekkora földterületre még 3-4 vízhordót is kellett számítani, ők gondoskodtak róla, hogy a növény körül ki ne száradjon a talaj.

Így zajlott az ültetés régen

Ha az ültetés után szerencsésen alakult az időjárás, a palánták gyorsan fejlődésnek indultak. Mivel azonban a paprika rendkívül munkás növény, a továbbiakban is locsolást, kapálást igényelt, hogy szeptemberre szedhetőek legyenek piros termései.

The post A hónap műtárgya(i) a Paprika Múzeumban: Fúrú és öntöző – itt az ültetés ideje! appeared first on PaprikaMolnár.

Paraszti munkafolyamat, polgári igények. Ez a népművészet?

De vajon évszázados történetre visszatekintő, autentikus népi motívumról beszélhetünk? A kalocsai hímzés első felbukkanása egyáltalán nem az ősidőkbe, csupán a 19. század második felébe nyúlik vissza.

Ekkor – úgy 150 évvel ezelőtt – még kizárólag fehér volt. Később kibővült a feketével, majd a kék-fekete és a kék-piros kombinációk váltak népszerűvé. A 20. századra pedig már a zöld, a rózsaszín és a sárga is a kalocsai hímzéseket „színesítették”. A kalocsai hímzés fejlődése szorosan összefügg az első kalocsai nyomda 1860-as megalakulásával. Innentől kezdve a lányok és asszonyok nagy mennyiségű kész mintához juthattak, az is hímezhetett, aki nem volt kifejezetten ügyes rajzoló. 1860 előtt még az úgynevezett kalocsai „ütőfával” nyomták elő a motívumokat a vászonra.

 A hímzések előállítói, a kalocsai szállások asszonyai, gyakran bérmunkában varrtak. A hímes ruhaneműt pedig előszeretettel vásárolták meg tőlük polgári vagy éppen úri családok.

Az általunk választott kalocsai terítő, és természetesen az ornamentika többi hordozója, többféle öltéstechnikával készült: A virágokon kitöltő, lapos öltésekkel dolgoztak, míg például a paprikák szárát száröltésekkel alakították ki. A motívumok között számos virág jelenik meg, például ibolya, tulipán, szegfű, csillagvirág, margaréta, továbbá különböző bogyók és a híres kalocsai piros paprika

Paprikával hímzett kalocsai terítő. Töretlen népszerűség egykor és ma

A „kiválasztott” kalocsai terítő alapvetően a régi világban is díszítő funkcióval bírt. Ahogy azonban képünkön is látszik, egy vizeskanna száját is óvhatja a szennyeződésektől. Hiszen a víz alapvető szükséglet: A paprikapalántáknak, a növekvő növényeknek, de még a gazdának is. Az éltető víz tisztelete tehát különösen érvényesült, ha díszített terítővel letakarva szállították.

A kalocsai ornamentika, ellentétben népművészetünk más kincseivel, nemhogy nem lett elfeledve, egyre népszerűbbé válik. Érdekes megfigyelni, milyen gyakran jelenik meg különböző tárgyakon, melyek nagy része már egyáltalán nem kötődik az egykori paprikatermelők világához.

Kalocsai minta….mindenhol!

The post A hónap műtárgya a Paprika Múzeumban: Kalocsai terítő appeared first on PaprikaMolnár.

Szuvenír a külföldieknek, emlékeztető a magyaroknak: A Folqa-kollekció

A paprikamolnár Folqa-bábu egy egész csoport olyan figura része, melyek hagyományos magyar mesterségeket, tipikus népi karaktereket jelenítenek meg. A figurák közel 10 cm magasak, öntésük akrilból történik, és – a környezetvédelem jegyében – díszítésükhöz vizes bázisú festéket használnak. A kollekció darabjai egyértelműen dísztárgyak, gyermekjátéknak túl értékesek és sérülékenyek lennének.

A különleges gyártási folyamatnál talán csak maguk a gyártók különlegesebbek. Kizárólag magyar, gyermekes családok vesznek részt a figurák elkészítésében, a tulajdonosok így törekednek arra, hogy a teljes munkafolyamat itthon menjen végbe.

A Folqák megálmodója Juhász-Váczi Heni, aki – míg kisgyermekeivel otthon volt – elhatározta, hogy megalkot egy olyan újszerű, kreatív szuvenírcsaládot, mely egyszerre elégíti ki a külföldi turisták igényeit, és őrzi a tradicionális magyar motívumokat. Utóbbi tulajdonság még a hazai vásárlóközönségnek is hasznára válik, hiszen gyakran mi sem tudunk már többet eredeti mesterségeinkről, népművészetünk gazdagságáról, mint a kívülálló érdeklődők.

Ezek után valószínűleg minden olvasónk meg is fejtette a figurák elnevezését: A Folqa  a folklór szótőből származik, a népi tudásanyaggal hozható összefüggésbe.

A paprikamolnár figurája egyáltalán nem magányos, egy 11 főből álló csoport része. Minden darab birtokolja a megjelenített karakter mesterségének eszközeit, valamint egy jelzőt, ami hivatásának lényegét kifejezi – és természetesen személyes üzenetet közvetít a megajándékozottnak. Ott van például az Elmélyült Fazekas, kezében egy mezőtúri kerámiával. Továbbá rendkívül ötletes a borostás arccal és fokossal ábrázolt Folqa Betyár, az igazságos vagy a juhászkampóval, pulikutyával, subában érkező Csillagszemű Juhász is.

Paprikamolnár Folqa-bábu: A mértékletes

A paprikamolnár tehát nem mindennapi kompánia tagja, és állandó jelzője jól tükrözi tevékenységének lényegét. Bizony, aki a csípős magyar paprikát adagolja, sosem eshet túlzásokba. A termék frappáns leírása a „Jobb az óvatosság, az élvhajhászok póruljárnak!” – tanáccsal zárul.

Megjelenését tekintve a Paprikamolnár Folqa-bábu az egyik leglátványosabb figura. Élénkpiros színéről rögtön a pirosmolnár elnevezés jut eszünkbe, kezében egy paprikafüzért tart, ruháját a mindenki által ismert kalocsai motívumok ékesítik. Valószínűleg utóbbiak is hozzájárulnak ahhoz, hogy a Paprikamolnár a legnépszerűbb bábu, a vásárlók többsége őt választja.

A Paprika Múzeum polcán is ott ül egy figura, szigorú tekintete mértékletességre, na meg saját értékeink tiszteletére figyelmeztet.

A Paprikamolnár Folqa-bábu

The post A hónap műtárgya a Paprika Múzeumban: Paprikamolnár Folqa-bábu appeared first on PaprikaMolnár.

Üveghuta, kőedénygyár, a magyar porcelándesign megvalósítója

A Hollóházi Porcelán Manufaktúra egy apró üveghutaként jött létre 1777-ben. Az alapításnál a zempléni község kihasználta alapvető természeti adottságát: A hatalmas erdőket, a fűtéshez szükséges famennyiséget.

1831-ben a terültet birtokosai, a Károlyi grófok, úgy döntöttek, az üveghuta korszerűsítése helyett inkább kőedénygyárrá alakítják azt. Ezek után a gyár legsikeresebb, legproduktívabb időszaka következett, Istványi Ferenc bérlő alatt. Hollóháza ontani kezdte magából a masszív, fehér mázzal bevont asztali edényeket, a magyar parasztság használati tárgyait. Míg a Zsolnay-porcelánról főleg finom, elit dísztárgyak jutnak eszünkbe, a hollóházi inkább egyszerűbb, hétköznapibb igényeket elégített ki. Díszítése is használói ízlésének felelt meg, tarka csokrok, mélypiros rózsák, vidám, zöld levelek kerültek a porcelánra.

Az első világháború utáni káoszt gyakori tulajdonosváltások jellemezték, a második világháborúban pedig maga a gyár is súlyosan megrongálódott. 1948-ban Hollóházát is elérte az államosítás. Bár az épületeket helyreállították, dísztárgy még egy ideig nem készült. Az ötéves terv részeként Hollóházán is porcelánszigetelőket gyártottak.

Az esztétikának az 1970-es évektől kezdtek újra áldozni. Hollóháza a „porcelándesign magyarországi gyakorlati megvalósítója” lett. A dekorációra olyan neves művészeket is felkértek, mint Szász Endre vagy Victor Vasarely.

A paprikafűző lány szobra. A munka esztétikája?

A paprikafűző lány szobra valószínűleg a fent említett időszak, a rendszerváltás előtti periódus terméke lehet. Ahogy a képen is megfigyelhető, a paprikafűző lány négylábú kisszéken ül, ennek az alján látható egyébként a márkajelzés. Bal kezében egy csokorra (pontosabban inkább füzérre) való piros paprikát tart. Ezek az életnagyságúnál nagyobbak, de – tekintetbe véve a szobor 25 cm-es magasságát – így láthatók jól. A porcelánba öntött nőalak jobb kezével „fűzi” a szárítani való paprikát. Mindezt mezítláb teszi, mint egy igazi, dolgos parasztasszony, ruha- és hajviselete azonban abszolút polgári hatásokat idéz.

A hollóházi porcelán márkajelzése

A kettősség nemcsak a szobor kivitelezésében, hanem a puszta létében is tetten érhető. Dísztárggyá válik egy határozottan kemény munkafolyamat ábrázolása, vitrinbe kerül egy korábbi generáció életvitele. Mindez persze nem szokatlan, gondoljunk csak a libapásztor kislány számtalanul megmintázott porcelánszobraira.

A paprikafűző lány nincs egyedül. A mi példányunk a mórahalmi vásárban, használt holmik között bukkant fel, de a mai napig számtalan hirdetés kínál további darabokat, például a Vatera oldalain. Lehet, hogy az Ön otthonának polcán is ül egy?

The post A hónap műtárgya a Paprika Múzeumban: A paprikafűző lány szobra, hollóházi porcelán appeared first on PaprikaMolnár.