Hatodszor készülünk Röszkei Rózsapaprika Napra

Hatodszor készülünk Röszkei Rózsapaprika Napra

Mintha csak tegnap lett volna, amikor 2021-ben közzétettük az I. Röszkei Rózsapaprika Napra irányuló felhívásunkat. Azóta öt év telt el, és nyugodtan állíthatjuk, hogy hagyományteremtő szándékunkat siker koronázta. Az esemény alkalmából egy kis nosztalgiával és egy kis kedvcsinálóval készültünk. Október 10-én, szombaton pedig szeretettel várunk mindenkit 10 és 15 óra között, a Röszkei Paprika Parkba!…

A PaprikaMolnár a Kerékpártúra műsorában!

A PaprikaMolnár a Kerékpártúra műsorában!

Október 8-án került adásba az M4 Kerékpártúra című műsorának egy újabb epizódja. Szekeres Péter műsorvezető – Balogh-Stampf Mariann, a Móra-Tourist Nonprofit Kft. ügyvezetője társaságában – ezúttal néhány dél-alföldi célpontot keresett fel két keréken. Biciklitúrájának utolsó megállója a PaprikaMolnár Kft. röszkei telephelye volt. A Kerékpártúra állomásai Okkal hangsúlyoztuk, hogy a stáb csak a biciklitúra végén látogatott…

Őszi pillanatok. Mindennapjaink képekben

Ebben a bejegyzésben a címben is említett pillanatok kapnak különös hangsúlyt, a szavak helyett beszéljenek most a képek! Több fotó dokumentálja a Röszkei Paprika Park őszi tevékenységét. A szedés, utóérlelés és feldolgozás kimerítő folyamatait, a múzeumba érkező lelkes érdeklődőket, vagy éppen az árnyékok és fények játékát egy pirosra érett paprikahüvelyen. Kimerevített pillanatok – lapozgatható örökkévalóság.…