Vetőmagok vására. Fajtaajánló, 2024

Vetőmagok vására. Fajtaajánló, 2024

Ahogy a tavalyi évben, úgy idén is igyekszünk átfogó képet adni a vetőmagok beszerzési lehetőségeiről, áráról és a legígéretesebb fajtákról. Hiszen itt a palántanevelés ideje, néhány hónap múlva pedig már a májusi paprikaültetés következik. Vetőmagok és forgalmazóik Már többször említettük a ZKI-t, a kecskeméti székhelyű Zöldségtermesztési Kutató Intézetet. Náluk nagy tételben rendelhető hagymák, magok és…

Hajnaltáj és Pirkadat. Vetőmagajánló, 2023.

Hajnaltáj és Pirkadat. Vetőmagajánló, 2023.

Hajnaltáj, Pirkadat. Akár egy tájkép címe is lehetne. A tájat azonban az éppen felkelő nap sugaraiban fürdő síkságként kell elképzelnünk, zölden virító paprikanövényekkel és mélypiros termésekkel. Két új paprikafajtáról van szó és – mivel márciusban már máskor is ajánlottunk vetőmagot – most a részletes bemutatásuk következik. Tavaszi előkészületek Bár eddig csak rövid időszakokra mutatta meg…

További paprikafajták. Vetőmagbörze tavaszra II.

További paprikafajták. Vetőmagbörze tavaszra II.

Múlt héten belefogtunk a tavasszal szokásos vetőmag-ajánlatok közvetítésébe, a különböző paprikafajták bemutatásába. Ez alkalommal folytatjuk a megkezdett témát, azoknak a fűszerpaprikáknak a részletes jellemzésével, amelyekre legutóbb nem került sor. Bolero F1, az édes paprikafajták képviselője Az előző héten a legnagyobb hangsúlyt az orosházi Orosco Kft Zoé F1 nevű, magas hozamú és stabil termelhetőségű fajtája kapta.…

Vetőmagbörze tavaszra

Vetőmagbörze tavaszra

A beköszöntő tavasz és napsütéses idő a gazdasági előkészületek szükségessé válását is jelenti. Ahhoz, hogy május közepén már erős paprikapalánták kerülhessenek a földbe, most kell gondoskodnunk a megfelelő magok kiválasztásáról. A következő vetőmagbörze ezt a célt szolgálja. A ZKI és a Szegedi Fűszerpaprika Zrt katalógusa A ZKI – vagyis a kecskeméti székhelyű Zöldségtermesztési Kutató Intézet…

„A paprikához a szegediek értenek.” Részlet A szögedi paprika című könyvből!

„A paprikához a szegediek értenek.” Részlet A szögedi paprika című könyvből!

Molnár Anita könyve, A szögedi paprika, közvetlenül megjelenés előtt áll. Hogy kedvet csináljunk hozzá, az alábbiakban közöljük egy részletét. „A szögedi paprika termesztése régen és ma” című fejezet ott kezdődik, ahol múlt heti írásunk végződött: A megfelelő magok kiválasztása után következhet a palántanevelés. „A szögedi paprika termesztése régen és ma” A fejezet a Béke és…

Magok és palánták. Fajták és termelési tippek

Minden paprikatermelő tisztában van vele, hogy a kora tavaszi időszak a magvásárlás és a palántanevelés ideje. Március közepére már legtöbbször friss hajtásoktól zöldell a vidék, és a nap sugarai egyre melegebben sütnek. A megfelelő fajták kiválasztását és a termelés tervezését tehát időszerű elkezdeni, így aktuális cikkünkben sorra veszünk néhány pontos adatot. Az apró magoktól az…

Torokfájás, láz? 7 paprikamag csodatévő ereje

Esett már szó a paprika termesztéséről, dekoratív oldaláról és a kapszaicin áldásos hatásáról is. Most azonban lássuk, hogy miként használta a csípős paprikát orvosságként a 19. századi szegedi parasztság! Mivel az orvosok szolgáltatásai még a múlt század első felében sem voltak magától értetődőek, a régi parasztság számára egyértelmű volt, hogy saját gyógyíttatásáról gondoskodik. Pontosabban azért…