Az idei nyárnak már az eleje is megterhelő. Korán érkezett a kánikula, és az általános csapadékhiány mellett az egyre erősebb UV-sugárzás is nehezíti a mindennapokat. Minden nyáron magasabb értékekről hallunk, és immár nyilvánvaló, hogy napszemüvegre, naptejre, valamint kalapokra és sapkákra rendszeresen szükség van. De vajon hogyan hat a perzselő napfény a növényekre?
Az UV-sugárzás. Különböző típusok, előnyök és hátrányok
Bár a napfény szinte minden földi életforma elengedhetetlen feltétele, az éghajlatváltozás miatt a káros hatásai is erőteljesen érvényesülnek.
Az UV-sugárzás elnevezése az ultraviolet, magyarul ibolyántúli kifejezésből ered. Szabad szemmel nem látható elektromágneses sugárzásról van szó, mely a röntgensugárzásnál nagyobb, ám a látható fénynél kisebb hullámhosszúságú.
A jelenléte és a napsütés között hajlamosak vagyunk kizárólagosságot feltételezni, holott UV-sugárzás keletkezhet például villámlás vagy bizonyos anyagok izzásig való hevítése során is.
Magát a sugárzási tartományt három részre oszthatjuk: UVA-, UVB- és UVC-kategóriákra. Az utóbbi kettő nagy részét kiszűri a Föld légköre, a bolygónkat elsősorban UVA-sugárzás éri.
Akárcsak nekünk, embereknek, a növényeknek is szükségük van a napfényre, sőt, a fotoszintézis során ők az energiaellátásukat is közvetlenül fedezik belőle.
A fotoszintézis folyamatát az UVA-sugarak határozottan serkentik, továbbá segítenek a növények cirkadián ritmusának szabályozásában is.
Az UVB-fény biológiai hatása jóval erősebb. Hozzájárul a növények flavonoid- és antioxidáns képzéséhez, javítja a stressztűrő-képességet és a kártevőkkel szembeni védekezés során is hasznos.
A fenti pozitívumok ismeretében nem meglepő, hogy a növények fejlődésének UV-lámpákkal történő támogatása immár bevett gyakorlat.
A megnövekedett UV-sugárzás hatása a paprika szabadföldi termesztésére
Azonban itt is igaz az örök bölcsesség: Mindent csak mértékkel. Az ózonréteg védőpajzsának folyamatos gyengülésével évről évre nagyobb mennyiségű UV-sugárzás éri a bolygót. Mindez szorosan összefügg az esők elmaradásával és a tikkasztó meleggel, ezért a szabadföldi növénytermesztés új kihívásokkal néz szembe.
A fent említett UVB-sugárzás például a növények esetében is napégést okozhat.
A kép forrása: kwizda.hu
Hatására a paprika termése is kifehéredhet, a héj szövetei elhalhatnak, a zöldség felülete papírszerűvé válhat. A szövetpusztulások pedig fogékonyabbá teszik a növényt a további betegségekre.
Természetesen az egyes paprikafajták különböző módon reagálnak a túlzott UV-fényre. A vékonyabb héjú TV-paprikák például nagyon érzékenyek a napégésre.
A megnövekedett UV-sugárzás elleni védekezésben a növények vízháztartása fontos szerepet játszik. Ha megfelelő mértékű az öntözés és a tápanyag-utánpótlás, a növények ellenállóbbak lesznek. Utóbbiak közül a kalcium az egyik legfontosabb, ami a sejtmembránok rugalmasságáért és szilárdságáért felel.
A napégés problémájára a nemesítők is igyekeznek választ találni. Kutatások célozzák nagyobb lombozatú fajták létrehozását, hogy a terjedelmesebb levelek árnyékot biztosítsanak a terméseknek.
A szabadföldi termesztők a növények fölé kifeszített hálókkal is igyekeznek védekezni a túlzott UV-sugárzás ellen.
Még több részlet A szögedi paprika című könyvben!
Szívesen megtudnád, milyen történetek állnak a minőségi termékek mögött? A fűszerpaprika fogyasztása során az őrlemény múltját is megízlelnéd? Webáruházunk kínálata nem létezhetne a Molnár Anita könyvében vázolt folyamatok nélkül. A szögedi paprika című kötetben kontinenseken átívelő kereskedelemről, szántóföldi munkáról, malomipari fejlesztésekről, Szeged múltjáról és a magyar paprika jövőjéről esik szó.
Megújult a Paprikamolnár webáruháza. Több termék, szebb csomagolások, könnyebb kereshetőség: www.paprikawebaruhaz.hu
Tetszett a cikk? Ha szeretne még paprikás és fűszeres témában, heti rendszerességgel cikket olvasni, hírt kapni az ÚJ paprika elkészültéről, iratkozzon fel hírlevelünkre. Feliratkozás után letöltheti Fűszerpaprika Kisokosunkat.