A gabonától a paprikáig – Egy iratcsomótól egy múzeumig

Tizedik születésnapunkról már többször is megemlékeztünk, arról azonban eddig nem esett szó, mi adta az ötletet a Múzeum létrehozásához. Egy iratcsomótól jutottunk el a múzeumig. Minden egy hagyaték megvásárlásával kezdődött. A Röszkei Paprika Múzeum 2008-as megnyitása előtt Molnár Albert jutott hozzá a Szánthó család hagyatékához egy gyűjtőtől. Az irategyüttes fantasztikus információkat őriz. Dokumentálja, hogyan fordultak a…

Paprika és kolbászhús. A disznótor megfűszerezése

Közeledik András napja, november 30-a. Ez a nap egy régi, paraszti háztartásban több szempontból is különleges volt. András napján a lányok számos szerelmi jóslással próbálkozhattak, hogy megtudják, kihez is fognak férjhez menni. Ezen túlmenően azonban november 30-nak gazdasági jelentősége is volt. András napja a régiségben az aktív gazdasági munkák zárásának, és az első disznótor idejének…

Merre billen az őszi mérleg? A termésről és az őrleményről

Egy korábbi cikkünkben röviden utaltunk már az idei ősz eredményeire. A 2018-as termésről és őrleményről azonban még nem tudtunk érdemben nyilatkozni. Most viszont már az őszi munkák is lezárultak, lassan a télre készülünk. Álljon tehát itt néhány szó és sok-sok kép az idei szezon eredményeiről! Ismét eltelt egy év, beértek a paprikák és elkészültek az első…

Szegedi paprika a Nagy Háború után

Az első világháború – vagy ahogy akkoriban nevezték, a Nagy Háború – éppen száz évvel ezelőtt ért véget. Az Európa, majd később az egész világ életét felforgató globális háború 1914. július 28-án vette kezdetét, mikor Ferenc Ferdinánd szarajevói meggyilkolásával robbant a „balkáni lőporos hordó”. Az összesen több, mint 15 millió életet követelő, véres időszak végeként…

Paprikaszagú folytatás: A szegedi dudás

Az elmúlt hetekben – Móricz Zsigmond szemszögéből – megismerkedhettünk az iparos réteget sújtó nyomorúsággal a szegedi papucs példáján keresztül. Továbbá egy jóval derűsebb hangulatú leírással is találkoztunk, a humoros és életrevaló szögedi emberről. Ez alkalommal lássuk, hogyan hatott Móriczra a szegedi dudás felkeresése.    Kint csúnya, száraz, hideg tél volt. A széles szegedi körúton éppenúgy szaladt a…

Paprikaszagú levegőben II. A szögedi embör

Előző alkalommal a szegedi papucs kopogása vezette be Móricz Zsigmond leírásait a Tisza-parti városról. Ezen a héten a Paprikaszagú levegőben második fejezetét közöljük, amely A szögedi embör címet viseli:   Ha egy nappal tovább ások abban az emléktömegben, amely rám zúdult Szegeden, lassan kihámozom magamat az élet közönséges nyomorúságának erős átérzése alól, s lassan derülten és…

Móricz Zsigmond: Paprikaszagú levegőben. A szegedi papucs

Egy alkalommal már előfordult, hogy a fűszerpaprika irodalmi vonatkozásait boncolgattuk. A továbbiakban szívesen kiterjesztenénk ezt a tevékenységet. Móricz Zsigmond Paprikaszagú levegőben. Írások Szegedről c. műve az író szegedi benyomásait összegzi, természetesen gazdagon fűszerezve. A terv szerint Móricz írását fejezetenként, időnként más témákkal megszakítva, tárjuk a kedves olvasó elé. Az első szakasz a Szegedi papucs címet…

Papar, peperke, piperke. A név törzsfejlődése

A paprika jelentősége a magyar gasztronómiában közismert és vitathatatlan, az elnevezés eredete azonban valószínűleg tisztázást igényel. Hogyan lett a papar és a peperke szavakból paprika? A száraznak és teoretikusnak tűnő nyelvészeti téma tulajdonképpen nagyon izgalmas: A fűszer különböző neveinek végigkövetésével információkat kapunk arról is, mikor milyen körökben jelent meg, kik használták, és így tovább. Sok…

„Hogy miért kell taposni? Mert erős.” Feldolgozás anno II.

Múlt heti cikkünkben bemutattuk a folyamatot, hogyan is lesz az erős őrlemény kevésbé csípős. Szó esett a csipedett paprikából készült fűszer értékes voltáról és a kikészítők fáradtságos, nehézségekkel teli életéről. Most pedig lássuk, mi a folyamatban a mag szerepe, és hogyan lehet elérni, hogy az erejét egy kissé csökkentsük! A mag feldolgozása a paprikabőr kezeléséhez hasonló…

„Hogy miért kell taposni? Mert erős.” Feldolgozás anno.

Mivel – az aktualitásoknak megfelelően – mostanában alapvetően az őszi munkákkal foglalkozunk, ezen a héten folytatjuk a feldolgozás történetét, mely legutóbb az utóérlelésnél maradt abba. A történet ott folytatódik, hogy a szép, mélypiros színűre érett, napsütötte paprikahüvelyek lekerültek az eresz alól.  Napjainkban talán már természetesnek vesszük, hogy az őrölt paprika készen megvásárolható, a zöldség feldolgozását modern…

Őszi sürgés-forgás: szedés és utóérlelés

Mindenki, aki valaha mezőgazdasági termeléssel foglalkozott, jól tudja, hogy az őszi időszak követeli a legtöbb munkát. Nincs ez másként a fűszerpaprika esetében sem. A szedés, utóérlelés, majd a feldolgozás megkezdése számtalan kimerítő elfoglaltságot jelentett a múltban, és jelent napjainkban is. Korábban már többször szó esett róla, hogy a szedés hagyományosan Kisboldogasszony napján, azaz szeptember 8-án indult.…

Paprika és C-vitamin. 125 éve született Szent-Györgyi Albert

„Felfedezni valamit annyit tesz, mint látni, amit mindenki lát, és közben arra gondolni, amire még senki”. Így fogalmazott az 1893. szeptember 16-án született Szent-Györgyi Albert, az orvosi és élettani Nobel-díj birtokosa. Az évforduló miatt ez a cikk a tudós emléke előtt tiszteleg. Szent-Györgyi Albert mozgalmas életét és monumentális életművét természetesen lehetetlen tömörítve közölni. Egy nagy…