Album karácsonyra. 2023 képekben

Album karácsonyra. 2023 képekben

Az év utolsó posztjában a szavak helyett a képek mesélnek…az egész elmúlt évről. Az alábbi album az elmúlt esztendő legfontosabb pillanatait összegzi. Album téltől nyárig Bár a hideg hónapok a földeken és a fóliasátrakban pihenőidőnek számítanak, a Paprika Múzeumban ilyenkor is pezsgett az élet! Az album első képén, januárban, az Itthon Bánátban elnevezésű civil szervezet…

A szögedi paprika. Az egykori pirosmalom

A szögedi paprika. Az egykori pirosmalom

A szögedi paprika című sorozatunkban nemrég még a szedést ismertettük, majd egy leírást adtunk arról, hogyan is történik nálunk az őrlés. Most, hogy már a csemege és a csípős paprika, illetve a pehely is frissen kapható, ismét a múltba kalandozunk. Molnár Anita (és Bálint Sándor) szavaival mutatjuk be, milyen munkák zajlottak egy régi szegedi pirosmalom…

Élménybeszámoló. Így telt a III. Röszkei Rózsapaprika Nap

Élménybeszámoló. Így telt a III. Röszkei Rózsapaprika Nap

Az utóbbi hetek lázas készülődése után végre elérkezett (és azóta el is múlt) a III. Röszkei Rózsapaprika Nap. Annyit bátran kijelenthetünk, hogy a hagyományteremtőnek és -őrzőnek szánt rendezvény elérte célját. A folytatása magától értetődik – addig is küldünk egy élménybeszámolót, sok-sok képpel, tapasztalattal és élménnyel. Illetve egy felhívással, miszerint a frissen őrölt paprikánk októberben hírlevél-feliratkozóinknak…

Magyar Living, szegedi paprika és külföldi forgatócsoportok

Magyar Living, szegedi paprika és külföldi forgatócsoportok

Ahogy a múlt héten megírtuk, nyakig vagyunk az őszi munkákban, a Paprika Múzeum látogatóira azonban mindig marad időnk. Most azokról az izgalmas találkozásokról fogunk beszámolni, amikor az érdeklődők – akár egy másik kontinensről! – célzottan keresték a szegedi paprikát. Eljött hozzánk egy német és egy kínai forgatócsoport, továbbá a Magyar Living nevű, amerikai szervezet tagjai.…

A XXVI. Halfesztivál, Tömörkény és a paprikás hal

A XXVI. Halfesztivál, Tömörkény és a paprikás hal

Ahogy már évek óta, a Fehértói Halászcsárda és Szálloda idén is megrendezi a Szegedi Nemzetközi Tiszai Halfesztivált. Szeptember 1-jén XXVI. alkalommal kerül az óriásbogrács a Tisza-partra, válnak elérhetővé a minőségi kézműves termékek, színesítik koncertek a rendezvénysorozatot. Az esemény origója, végterméke és főszereplője – a halászlé – azonban olyasmi, aminek elnevezése Tömörkény István szerint alapos vizsgálatra…

A szögedi paprika. A paprikaszedés küszöbén

A szögedi paprika. A paprikaszedés küszöbén

Bár a paprikaszedés hagyományosan a szeptember 8-i Kisboldogasszony-nap után indult, a mai forró nyarak miatt már augusztus végére tolódott. Mi is készülünk a szedésre: Ráhangolódásként friss képeket közlünk a termésről és felidézzük Molnár Anita sorait A szögedi paprikából. Nem szüreteljük, szedjük! A 2021-ben megjelent kötetben – ahogy a növényhez köthető minden főbb munkafolyamat – a…

A szögedi paprika és A szegedi paprika. Bálint Sándorra emlékezünk

A szögedi paprika és A szegedi paprika. Bálint Sándorra emlékezünk

Utoljára a nyári munkák – a kapálás, locsolás – bemutatása kapcsán foglalkoztunk hosszabban Molnár Anita könyvével. Ezúttal afféle „könyv a könyvben” cikkel készültünk, hiszen A szögedi paprika nem létezhetne A szegedi paprika nélkül. Paprikamonográfiáján keresztül emlékezünk Bálint Sándorra, aki augusztus 1-jén 119 éve (1904-ben) született. Bálint Sándor, a legszögedibb szögedi Molnár Anita így ír Bálint…

„Vasférög esött bele.” Kapálás és locsolás nyár elején

„Vasférög esött bele.” Kapálás és locsolás nyár elején

A palántázás és a paprikaszedés már jónéhány cikkünk témája volt, a kettő közötti időszakról azonban kevés szó esett. Most Molnár Anita A szögedi paprika című könyvének segítségével azt fogjuk bemutatni, hogyan jutnak el a fiatal palánták a virágzásig, majd a virágok a termésérlelésig. A kapálás és a locsolás a kora nyár gyakran ismétlődő, nehéz munkái.…

Audioguide és digitális megoldások. A Paprika Múzeum és a jövő

Audioguide és digitális megoldások. A Paprika Múzeum és a jövő

15 évesek vagyunk! A 2008. április 17-i megnyitó tiszteletére már megemlékeztünk a kezdetekről, továbbá beszámoltunk a gyűjteményünkről és az aktuális tevékenységeinkről. Most tehát lássuk, mit tartogat a jövő! Hiszen a Röszkei Paprika Múzeum megmaradásának záloga a folyamatos fejlesztés, fejlődés. Többek között ezért találtunk ki alternatívát a hagyományos tárlatvezetésre: Az audioguide használatát. Audioguide és személyes tárlatvezetés.…

2008-2023. A 15 éves Paprika Múzeum jelene

2008-2023. A 15 éves Paprika Múzeum jelene

Ünnepélyes napokat, sőt heteket élünk. A 2008. április 17-i megnyitó tiszteletére háromrészes sorozattal készülünk, hogy bemutathassuk a Paprika Múzeum múltját, jelenét és a jövőjét érintő terveinket. Az előző héten képes összefoglalást adtunk a Múzeum elmúlt 15 évéről, most tehát lássuk a jelenlegi állapotát! Pontosan mi is van a másfél évtizede formálódó gyűjteményben, amiért érdemes meglátogatni…

Évforduló képekben. 15 éves a Röszkei Paprika Múzeum!

Évforduló képekben. 15 éves a Röszkei Paprika Múzeum!

A „félig kerek” évforduló tiszteletére képes összeállítást teszünk közzé a 15 éves Paprika Múzeum múltjáról. Megemlékezünk a nyitás utáni évekről, a paprikatermelés és -feldolgozás párhuzamos folyamatairól, a nagy eseményekről és a különleges látogatókról. A múlt után a jelen és a jövő is szerepet kap majd. Születésnapunk alkalmából ugyanis egy háromtagú minisorozattal készülünk, hogy a legfrissebb…

A szögedi paprika. Ne menjen el Szegedről paprika nélkül!

A szögedi paprika. Ne menjen el Szegedről paprika nélkül!

Mikor 2021 végén A szögedi paprika, Molnár Anita könyve megjelent, a PaprikaMolnár Kft. röszkei paprikamalma, paprika múzeuma és hetente frissülő blogja egyaránt kiteljesedett. A könyv online közléseivel ugyanaz a célunk, ami a nyomtatott formátummal is volt. Érzékeltetni szeretnénk, hogy a paprika sokkal több, mint egy hozzávaló: Hungarikum, a nemzeti örökség része, a magyar identitás eleme,…