Múlt héten, a csípős, kovászos kenyér kapcsán is jeleztük, hogy közeledik az államalapítás ünnepe. A Szent István napi rendezvénysorozatnak idén is fontos eleme lesz a Magyar Ízek Utcája, ahol a hazai gasztrokultúra finomságait kóstolhatjuk végig. Ebből az alkalomból a hungarikumok lesznek új cikkünk főszereplői. Elsőre talán nem is gondolnánk, milyen sok van közöttük, ami a paprikához kötődik!
A hungarikumok széles skálája
Jelenleg összesen 96 tétel szerepel a hungarikumok (azaz olyan kiemelésre méltó értékek, melyek a magyarság csúcsteljesítményét bizonyítják, és a magyarsághoz szorosan kötődő tulajdonságot testesítenek meg) listáján. Legutóbb például a csárda és a badacsonyi kéknyelű borszőlő kapta meg ezt a rangos elismerést.
Hungarikummá való minősítésre bármelyik állampolgár javaslatot tehet. Az ajánlott értéknek előbb több kisebb, regionális szintű minősítést is meg kell szereznie, hogy az értéktár piramis tetejére kerülhessen.
A hungarikumok nyolc nagyobb kategóriában kapnak helyet. A skála rendkívül széles, az „Egészség és életmód” képviselői között megtaláljuk például a Béres cseppet, a „Kulturális örökség” listájában a mohácsi busójárást, a „sport”-csoportban pedig Puskás Ferenc életművét.
Talán igaz a sztereotípia, miszerint a magyar ember szereti a hasát, hiszen számos hungarikumnak van gasztronómiai vonatkozása. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az egyik legterjedelmesebb listát az „Agrár- és élelmiszergazdaság” gyűjtőnév alatt találjuk.
Paprika a hungarikumok között: Fűszerek, fogások, kulturális örökség
A fent említett „Agrár- és élelmiszergazdaság” kategóriába került a kalocsai és a szegedi paprikaőrlemény is. Utóbbi leírása részletesen mutatja be a szeged-alsóvárosi ferences kolostor szerepét a paprika szegedi meghonosításában, a növénynek rendívül kedvező, dél-alföldi klimatikus viszonyokat és a világszintű kereskedelmi sikereket is.
A hungarikumok jegyzékében azonban a paprika nem csak fűszerként szerepel. A gyulai, csabai és debreceni kolbász esetében mint fontos összetevőt emelik ki.
Ne feledkezzünk meg a darált paprikáról sem! Az Erős Pista és a Piros Arany szintén felkerült a listára.
Illetve se szeri se száma az olyan magyaros recepteknek, amik elképzelhetetlenek lennének fűszerpaprika nélkül. (Mindez talán az egész magyar konyhára igaz.) A „Turizmus és vendéglátás” kategórián belül a gulyásleves, a karcagi birkapörkölt, illetve a szegedi és a bajai halászlé szintén hungarikum-minősítéssel „büszkélkedhetnek”.
Továbbá a paprikát még a kulturális örökség értékei között is megtaláljuk: Mégpedig mint hímzésmotívumot, a kalocsai ornamentika részeként.
Még több részlet A szögedi paprika című könyvben!
Szívesen megtudnád, milyen történetek állnak a minőségi termékek mögött? A fűszerpaprika fogyasztása során az őrlemény múltját is megízlelnéd? Webáruházunk kínálata nem létezhetne a Molnár Anita könyvében vázolt folyamatok nélkül. A szögedi paprika című kötetben kontinenseken átívelő kereskedelemről, szántóföldi munkáról, malomipari fejlesztésekről, Szeged múltjáról és a magyar paprika jövőjéről esik szó.
Megújult a Paprikamolnár webáruháza. Több termék, szebb csomagolások, könnyebb kereshetőség: www.paprikawebaruhaz.hu
Tetszett a cikk? Ha szeretne még paprikás és fűszeres témában, heti rendszerességgel cikket olvasni, hírt kapni az ÚJ paprika elkészültéről, iratkozzon fel hírlevelünkre. Feliratkozás után letöltheti Fűszerpaprika Kisokosunkat.











